Márai Kaland című drámájával ünnepli a kassai Thália Színház az 50 éves jubileumot

2019. október 7. - 19:56 | Kultúra

A kassai Thália Színház az idei évadban ünnepli alapítása 50. évfordulóját. Az évad első premierje főhajtás a hagyomány, a fél évszázados múlt, a polgári örökség és nem utolsó sorban a kassai születésű Márai Sándor életműve előtt. A színházban csütörtökön (október 10.) mutatják be a magyar író Kaland című színpadi művét.

Márai Kaland című drámájával ünnepli a kassai Thália Színház az 50 éves jubileumot

„Márai Sándor Kalandjának kassai bemutatójával régi adósságot törleszt a színház, hiszen ezt a darabot még soha nem játszották az író szülővárosában, holott ez volt a legsikeresebb színpadi műve. 1940-es, budapesti bemutatóját követően a szerzőt az év drámaírójának választották. A darab ezt követően még három évig volt műsoron a Nemzeti Színház Kamaraszínházában, összesen 350 alkalommal adták elő” – árult el részleteket a műről Forgács Miklós, a Thália Színház dramaturgja.

Az idei előadás rendezője Beke Sándor, a Thália Színház társalapítója, aki korábban két másik Márai-darabot is rendezett: 2010-ben A gyertyák csonkig égnek, 2014-ben pedig a Kassai polgárok címűt. Beke idén ünnepli 80. születésnapját, illetve színházi pályafutása kezdetének 60. évfordulóját.

Czajlik József színházigazgató elmondása szerint a rendezőt arra kérték fel, hogy fejezze be a Márai-színművekből álló trilógiát. Hozzátette: az évad minden premierjét kísérő programok fogják gazdagítani, melyek a színház jubileumához fognak kötődni.


Czajlik József (Fotó: Paraméter)

A Kaland a szerelem, a hűség és a hűtlenség, a karrier és a hivatástudat, a siker és a bukás drámája. A főhős egy sikeres professzor, akinek azonban néhány óra leforgása alatt kellemetlen meglepetésben lesz része orvosként és férfiként is. Nem is sejti, hogy amíg őt ünneplik, addig közeli kollégája szökésre készül fiatal, de halálosan beteg feleségével. A feszültséggel teli, lebilincselő történet erkölcsi dilemmákat, kérdéseket is körüljár. „Kaland” alatt itt maga az élet értendő.

A főszerepekben a nézők Kelemen Csabát és Kiss Szilviát láthatják. Rajtuk kívül Rab Henrietta, Varga Lívia, Madarász Máté, Bocsárszky Attila, Illés Oszkár és Szpisák Gyula is szerepet kaptak a színműben.

Az előadás nyelve magyar. A színház szlovák nyelvű feliratozást és fejhallgatós szinkrontolmácsolást biztosít.


(TASR)