A márciusi ifjakra emlékeztek Békén

2017. március 22. - 17:00 | Régió

Március 19-én az önkormányzat és a helyi CSEMADOK szervezésében emlékeztek meg az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról Békén, a templomkertben.

A márciusi ifjakra emlékeztek Békén

Maga a megemlékezés Szerda Tamás alpolgármester nyitóbeszédével kezdődött, majd a helyi óvodások és alapiskolások műsora következett. A gyerekek műsora után Horváth László, a somorjai gimnázium történelemtanárának ünnepi beszédét hallhattuk.

A megemlékezésen felléptek a helyi népdalkörök Kovács László zenés, ünnepi összeállításával, név szerint a Búzavirág Női Népdalkör és a Cimbora Férfi Népdalkör.

A kultúrműsor után az emlékezés koszorúit helyezték el a templomkertben a békei önkormányzat, a helyi CSEMADOK szervezete és az MKP helyi szervezete. A koszorúzás után a polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Himnusz közös eléneklése következett.

Kora esti időpontban, az ünnepi műsor záró részében, a helyi kultúrházban Derzsi György lépett a színpadra Hazámnak nevezlek című koncertjével.

A dalestje nagyon színvonalas és megható volt. Az énekek a forradalom és a szabadságharc köré épültek. Derzsi György rockoperát és operett részleteket is énekelt. A résztvevők állva tapsoltak, a művészt nem akarták elengedni a színpadról.

(Vízkeleti Melinda)

Címkék: március 15., Béke