Mint mondta, nagyon tiszteli a tanítványait.
Mint mondta, nagyon tiszteli a tanítványait.
A támadó trióban Ádám Martin lesz az előre tolt ék.
A válogatott Marco Rossi irányításával az utolsó két Európa-bajnoki selejtezőre készül.
Nem jött be, hogy Szoboszlai hátrébb futballozzon.
A magyarok szövetségi kapitánya még nem ünnepel.
"A magyar emberek már régóta szívükbe zárták önöket" - mondta Novák Katalin.
Hazai pályán 1-1-es döntetlent játszottak a cseh csapattal.
A játékosokat a sajtótájékoztatón Lang Ádám képviselte.
Rossi csapata mentális fejlődését dicsérte.
Mikulec több érdekes dologra is felhívta a figyelmet.
A szezon során több összecsapást is kénytelen volt már kihagyni egyéb sérülések miatt.
Élőben közvetítjük a DAC soron következő bajnoki mérkőzését.
Miután a többi vadász nem találta, értesítették a rendőrséget.
Mások gondoskodtak a férfiről.
Az SNS-ben sokan azt szeretnék, hogy Danko is jelöltesse magát.
A városban született másik neves személyiségről pedig a kistermet.
Egyetlen párt vezeti a rangsort.
A rendőrség a nyilvánosság segítségét kéri.
Leon Goretzka szerint javítani kell a csapatszellemet.
A százalék azáltal duplázódott meg, hogy Tibor Gašpart meggyanúsították a napokban.
A bősi Oyama dojo versenyzői egy arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal tértek haza.
Az időjósok hétvégére havazást jeleznek előre, elsősorban Szlovákia nyugati felében.