Margaret Atwood és Salman Rushdie a Booker-díj döntősei között

Margaret Atwood és Salman Rushdie is szerepel a Booker-díjra jelölt hat szerző között. Korábban már mindkét író elnyerte a rangos brit irodalmi díjat.

Margaret Atwood és Salman Rushdie a Booker-díj döntősei között
Fotó: BBC

Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regényének jövő héten megjelenő folytatásával, a The Testaments című regénnyel került a Booker-díj rövid listájára. A The Testaments története 15 évvel az eredeti regény vége után kezdődik - ismertette a BBC News.

A 79 éves kanadai Atwood korábbi regényei közül ötöt jelöltek Booker-díjra, köztük 33 évvel ezelőtt A szolgálólány meséjét is. A vak bérgyilkos 2000-ben el is nyerte a rangos elismerést.

The Testaments című regényt szeptember 10-én éjféltől lehet megvásárolni. 

Salman Rushdie idén a Quichotte című könyvével szerepel a díjesélyesek között. Az éjfél gyermekei című regénye 1981-ben elnyerte a Booker-díjat, a díj alapításának 40. évfordulóján, 2008-ban pedig az addigi Booker-díjasok legjobbjának választották.

Augusztusban megjelent új regényét Miguel de Cervantes klasszikusa ihlette: a történet főszereplője egy idősödő utazó ügynök, aki Amerikát járja, hogy bizonyítsa, méltó egy tévésztár kezére.

A Booker-díj rövid listáján az egyetlen amerikai szerző az Illinoisból származó, Edinburgh-ban élő Lucy Ellmann, aki egy mondatban írta meg ezeroldalas Ducks, Newburyport című regényét. 

A további három díjjelölt között van a nigériai származású, Amerikában élő Chigozie Obioma regénye, az An Orchestra of Minorities , a Londonban született, angol-nigériai Bernardine Evaristo nyolcadik regényével, a Girl, Woman, Otherrel, valamint Elif Shafak brit-török író 10 Minutes 38 Seconds in This Strange World című regényével.

Az 50 ezer fonttal járó Booker-díj nyertesének nevét október 14-én jelentik be.

MTI