Mária Kolíková semmi okot nem lát a lemondásra

2021. május 7. - 21:40 | Belföld
Mária Kolíková semmi okot nem lát a lemondásra
Fotó: Facebook

Ezzel a Smer-SD leváltási javaslatára reagált. A parlament hétfőn fog tárgyalni a miniszter ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról.

Kolíková elutasítja azokat az állításokat, melyek szerint az igazságszolgáltatási térkép reformjának egyik eszköze az épületek vásárlása, és a bírók számának a csökkentése. Milan Lučanský volt országos rendőrfőkapitány halálával kapcsolatban elmondta, hogy az Igazságügyi Rendészet és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar (ZVJS) nem követett el hibát. Az MK real nevű családi cégével és a testvére Elektronika nevű cégével kapcsolatos vádakat sem tartja megalapozottnak.

„Nincs itt semmi, amiben hibáztam volna, ami miatt le kellene vonnom a politikai felelősséget”

– jelentette ki.

Az OĽANO összeférhetetlenségi problémát lát a minisztérium épületének a keresésében.

„Azzal vádolni engem, hogy visszaéltem a funkciómmal a minisztériumi helyiségek keresésekor megkérdőjelezhető”

– közölte azt is hozzátéve, hogy ezt a folyamatot nem tudta befolyásolni, mivel a tárca új székhelyéről még az elődje döntött. Mint elmondta, eddig nem tudott arról, hogy a tárca mostani épületének a bérbeadójához közel álló személy abban a társaságban is benne van, amelynek az ő testvére is a tagja. Hozzátette: tudomásul vette, hogy Igor Matovič, az OĽANO vezetője politikai felelősségvállalásra szólította fel.

A SaS és a Za ľudí képviselői kiállnak a miniszter mellett. Valószínűleg az OĽANO sem fog ellene szavazni. A mozgalom összeírja a miniszterrel és a minisztérium épületének a bérlésével kapcsolatos tisztázatlan kérdéseket, és ezekre magyarázatot fog kérni.

A rendkívüli ülést a Smer-SD kezdeményezte. Robert Fico pártelnök elmondta: ennek oka többek között az Elektronika nevű társaság vitatott szerződései, amelyeket a társaság az RTVS-szel és a Nová scéna színházzal kötött. Az RTVS és az Elektronika társaság szerződési viszonyát az RTVS tanácsa is ellenőrizni fogja. Kolíková korábban az Elektronika társaság elnökségi tagja volt.

TASR

Címkék: Mária Kolíková