Másfél éves csúcsra emelkedett a kőolaj ára

2016. december 12. - 19:56 | Külföld

Másfél éves csúcsra emelkedett hétfőn a kőolaj világpiaci ára, az amerikai államkötvények hozama pedig több mint kétéves magasságba kúszott fel hétfőn, köszönhetően annak, hogy a világ legnagyobb kőolajkitermelő országai 2001 óta először megállapodásra jutottak a kitermelés csökkentéséről. 

Másfél éves csúcsra emelkedett a kőolaj ára
Fotó: TASR/AP - illusztráció

A határidős jegyzésekben napi maximumán az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónként 57,52 dollárba, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta pedig 54,40 dollárba került, közel 6 százalékkal drágult mindkét olajfajta a pénteki zárójegyzéshez képest.

Jason Bordoff, a New York-i Columbia Egyetem globális energiapolitikai központjának igazgatója úgy véli, hogy

a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) győzelmét - és különösképpen Szaúd-Arábia diadalát - jelenti, hogy az OPEC-en kívüli nagy olajexportőr országok csatlakoztak az olajkartell november 30-i megállapodásához.

Az OPEC-tagállamok szakminiszterei abban állapodtak meg, hogy az októberi szinthez képest január 1-jétől együttesen napi 1,2 millió hordóval fogják vissza a kitermelést. Ehhez az egyezséghez csatlakozott a szombaton Bécsben tartott tanácskozáson 11 nagy olajexportőr ország (Azerbajdzsán, Bahrein, Brunei, Egyenlítői-Guinea, Kazahsztán, Malajzia, Mexikó, Omán, Oroszország, Szudán és Dél-Szudán), amelyek további napi 558 ezer hordós kitermeléscsökkentést vállaltak, a legnagyobb mértékűt, 300 ezer hordóval, Oroszország.

Nagy meglepetést okozott a legnagyobb kitermelő OPEC-tagállam, Szaúd-Arábia, amelynek energiaipari minisztere, Hálid al-Falih szombaton kijelentette, hogy akár a napi tízmillió hordós szint alá csökkenthetik kitermelésüket. Az OPEC-tagállamok november 30-i tanácskozásán Szaúd-Arábia még csak azt vállalta, hogy 486 ezer hordóval, 10,5 millió hordóra fogja vissza a kitermelést.

Alekszandr Novak orosz energetikai miniszter arra számít, hogy a kínálat szűkítésének révén a jövő év harmadik negyedévében helyreáll a piaci egyensúly. A legnagyobb orosz bank, a Szberbank áru- és nyersanyagpiaci ügyletekkel foglalkozó vezető elemzője, Mihail Sejbe viszont úgy vélte, hogy már a jövő év második negyedében a deficit veszi át a túlkínálat helyét, és az év végére hordónként 54 dolláron stabilizálódik az olaj ára.

A piaci szereplőket nyugtalanító legfontosabb kérdés az, hogy az olajkitermelő országok mennyire tartják majd be vállalásaikat.

A Goldman Sachs vezető globális befektetési bank elemzői górcső alá vették az 1982 óta kötött 17 kvótacsökkentés megállapodást, és kimutatták, hogy az OPEC-tagállamok átlagosan 60 százalékban teljesítették vállalásaikat. A 2000 és 2008 közötti időszakban az OPEC-tagállamok átlagosan napi 880 ezer hordóval lépték át a kitermelési kvótákat. A piacok megnyugtatására a kitermelésük csökkentését vállaló olajexportőr országok szombaton felállítottak egy speciális bizottságot, amely ellenőrzi a vállalások teljesítését.

Ha nem sikerül teljes egészében betartani a Bécsben vállalt kötelezettségeket, de legalább félig betartják ígéreteiket a nagy olajexportőr országok, a Szberbank elemzői szerint már az is nagyban segíti majd a világpiaci egyensúly helyreállását. Az elemzők azonban arra figyelmeztettek, hogy kérészéletű lehet a mostani áremelkedés, mivel fundamentális szempontból nézve az olajpiaci helyzet kedvezőtlen, és az árkorrekció már a héten elindulhat, amikor a Nemzetközi Energiaügynökség és az OPEC közzéteszi november havi jelentését.

November 29. óta közel 20 százalékkal emelkedett a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék ára.

(MTI)