MásodR2endűség és fokozatai
Hát igen, teljesen legitim elvárás Szlovákia és más, a „néhai” keleti blokkba tartozó országok részéről, hogy ugyanolyan minőségű élelmiszereket ehessünk, mint a nyugatiak. Mert valóban botrány, hogy ha valamilyen álkólában fél százalékkal kevesebb a fekete szín és ha a jogurtban egy százalékkal kevesebb a fehérség, a pudingban picikét több a nempuding jellegű izé, s a vajban kevesebb a vaj. Komolyan mondom, engem is felhúz, pedig nekem ha valami kevés, parasztésszel eszek / iszok belőle még egyet, oszt kész…
Még a ficoi felháborodás is legitim. Az viszont már demagógia, amilyen teátrális ripacskodással a lakosság élelmiszerminőségi érdekeit védi, mintha a mohácsi vésztől…
A legutóbbi kommentáromban is szóvá tettem már, mily otrombán tereli el a szót a fontos(abb) dolgokról. Például az R2-ről. Ne legyen a posztszoci lakosság másodrendű az Unióban – rendben. De akkor szintén parasztésszel a nem pozsonyi se legyen másodrendű a szlovák jobbanteljesítben!
Mert másodrendűség és másodrendűség között óriási a különbség.
Fél százalékkal kevesebb energiatartalom egy joghurtban mocsokság, sőt kicseszés – a folyamatos nyomorban tartás (hiszen mindenki nem szökhet el) viszont szolgasors. Van különbség. Százalékban kifejezhetetlen, de kb. megközelíti a százat. Ha parasztésszel számolom is.
A pénzügyminisztérium elvileg illetékes „alakulata” (Útvar Hodnoty za peniaze – ilyenekre megyen a drága adópénz, wazze…) ugyanis fúrja a projektet. Hát tutira nem látták közelről az érintett helyeket nyáron sem, nemhogy fél méteres hóban…
A Krivány – Lónyabánya szakaszon szerintük elég lenne kiszélesíteni a meglévő utat. (Parasztésszel, mérnöki diploma nélkül megjegyezném: abban a kanyargó völgyben első és második ránézésre is nulla hely van erre, ha meg már hegyet hordanak el, patakot és vasutat helyeznek át, akkor a rendes gyorsforgalmi sem sokkal bonyolultabb és drágább…). Szoroskánál pedig alagút helyett kapaszkodó sávokat preferál az okos testület. Aki itt él, az tudja, hogy soha a jó büdös életben megfelelő számú komoly befektető nem érkezik erre az üresen álló vagy omladozó gyárakban dúskáló vidékre, ahol az országos átlagot jócskán felülmúlja a munkanélküliség és az elvándorlás, ha nem épül meg a gyorsforgalmi. De még csak olyan kicsinykócska üzemecske sem létesül, amelyben a lengyel puding kiváló minőségét le lehetne rombolni a szlovákok számára… Kapaszkodni a kapaszkodósávban, összeérő visszapillantókban bámulni a 70-es, 60-as táblákat nem akar senki a pénzéért. Nem az olcsóbb megoldás érdekel, hanem a rendes.
Gyorsforgalmi: ami már önmagában kompromisszum – sztráda helyett, ugyebár.
A közvetlen anyagi megtérülés – na de ezt eddig is mindenki tudta parasztésszel, ehhez nem kell „alakulat” – nagyjából kilátástalan. Körülbelül úgy, mint mondjuk egy vakbélműtét esetében. Vagy amikor az iskola megtanítja a nebulót a NaCl képletére. Vagy amikor kitisztítják (még árvíz előtt, nem utána) az árkokat. Mindez nem hoz közvetlenül pénzt, nem termel, nem gyárt. Ám potenciális ipari, mezőgazdasági és általában gazdasági fellendülés, illetve annak elindítása, az elvándorlás okozta szociális, bűnmegelőzési, iskolaügyi, nyugdíjellátási, etnikai stb. problémákat szoríthatna vissza és tenné finanszírozhatóbbá felszámolásukat.
Hozzáadott érték tehát mindenképpen képződik: közvetetten. De ha nem, legalább nem keletkezne nagyobb kár. Csakhogy az már több lépcső, ahhoz nem elég a kétbites gondolkodás, kedves „alakulat”, amely „valaki” kívánságára, rendelésére megfogalmazta bölcsességeit.
Ne felejtsük el azt sem, hogy a legrövidebb Pozsony – Kassa vonalról van (nincs? volna?) szó, tehát a háttérben nem csupán politikai (kiváló zsarolási megegyezési alap) vagy nemzet(iség)stratégiai megfontolások lehetnek, hanem konkrét pénzügyi, üzleti érdekek is.
Aki már kipróbálta, hogy a Fülekről Zólyomba sztráda nélkül (a nemrég átadott, Gyetvánál már most eléggé rázó szakaszocska előtt) a hétfő reggeli forgalomban 68 km-t majdnem ugyanannyi idő alatt tesz meg, mint Zólyomtól Pozsonyig az álsztrádán (ismerjük az R2 ökörhugyozásos vonalvezetését és kétsávos háromsávot a D1-sen) 200-at, az tudja, miért nem jön ide senki befektetni. Itt mindig csak a kifektetés jöhet szóba, mi itt mindig padlót fogunk…
Gyaníthatóan akad majd olyan politikus is, aki – lásd az R7 körüli nemzeti felhorgadást – asszimilációs okot lát az elszigeteltséget oldó utakban. Való igaz, ahol tömbben él a magyarság, s a közelben van az ország legfejlettebb, s emiatt legdrágább ingatlanokkal bíró városa, ott a százalékarány megváltozhat. Az sem kizárt – legyünk objektívek –, hogy itt szintén változna valamelyest. Csakhogy szó sincs már tömbről ott, ahol 20, 15, 10 százalék alatt van a magyarság részaránya, s ahonnan ezen százalék munkaképes része is elmenekült már. Szóval annyi sincs. Itt vagy megmarad az a kevés némi gazdasági fellendülésnek köszönhetően, vagy úgyis mindennek vége. Merőben más a helyzet a Csallóközhöz képest. Itt, ha valaki magyar akart maradni, minden körülmények között megtette eddig is. Annak dacára, hogy semmilyen többségi százalékarány nem védte évtizedek óta. Aki nem akart, az nem maradt meg eddig sem (lásd lakóhelyem szlovák iskoláiban a magyarnak született gyerekek arányát), tán épp a gazdasági kilátástalanság miatti, sajnos el kell ismerni, jogos félelmében.
Itt már csak pár elszegényedett falu vesztheti el magyar többségét, de gyaníthatóan nem fenyeget az a veszély, hogy e falvakba tömegével költözne a szlovák vagy más bevándorló. Eddig is megtehette, ha vad romantikára vágyott minimális közművesítéssel… (Mi tagadás, Magyarországról sem indult olyan költözési hullám, mint Soprontól nyugatra…)
Losonc, Rimaszombat, Nagykürtös vidéke belátható évtizedeken belül nem lesz sem Besztercebánya, sem Pest, sem Pozsony, sem Kassa elérhető és olcsó külvárosa. Itt nem fogja a szlovák gyerek elvenni a magyartól a falusi óvodai helyet, mert magyar óvoda se nagyon van mindenhol, ahol kéne. Itt nem fogja leszavazni a magyarokat az új szlovák többség, mert kevés kivétellel eddig sem volt magyar többség, s ahol még megvan, legnagyobb igyekezetével sem volt képes utak nélkül látványos fejlődést elérni.
Minket az elszigeteltség nem véd meg rezervátumszerűen (noha annak sem vagyunk sokan hívei), hanem elzár a lehetőségektől. Az ilyen állapot fenntartása nem védelem, hanem bűn.
Úgyhogy az ilyen előre látható „asszimilációs” érvek, ha nem is totálisan alaptalanok, inkább mutatkoznának majd populista cinizmusnak innen nézve, mint őszinte aggódásnak. Ezekkel még óvatosabban érdemes bánni, mint a protest szavazatokkal.
Egy példa: ha Fülekről egy óra alatt Kassán tudsz lenni kocsival, ingázhatsz, lesz munkád, ami ma nincs, felnevelheted a gyerekeidet Füleken. Ha mint ma, minimum két és fél óra az út, akkor vagy itthon éhezel, vagy fogod a családot és elköltözöl. Melyik a jobb asszimilációs mércével mérve?!
Persze, ha már majd minden valamire való szakember elköltözött a Nyitra és Szepsi közti országrészből, akkor duplán nem jön senki. Aki nem csak próbálta ezt a szakaszt, hanem naponta ezen kénytelen az életét kockáztatni vagy ő, vagy valamely családtagja, annak igencsak megvan a véleménye az „alakulatról” (lásd, ill. hallgasd: vox populi, valamint Osgyánnál már tüntettek is.
Olyannyira, hogy:
Minden politikusnak őszintén és jó szívvel figyelmébe ajánlom, a közlekedésért felelős Híd embereinek még őszintébben. Igaz ugyan, hogy nem a megye építi a sztrádákat (mondjuk, más se nagyon…), de nyakunkon a megyei választások. És aki utakat ígér majd (tudjuk, mindent megtesz értük, ami szimbolikusan is majdnem egyenlő a szinte semmivel), az fog nyerni. De minimum veszíteni fog az, aki nem ígéri meg őket. És aztán ez a filozófia gyűrűzik majd át pölö Besztercebányáról az országos választásokba. Fasiszta, nem fasiszta, a nép itt olyannyira elhanyagolva érzi magát, tegyük hozzá, teljes joggal, hogy ezen bukhat a dolog.
Nem túlzok: aki ugyanis itt „el akarja venni a sztrádát” (értsd nem ígéri meg naponta a gyorsforgalmit), az lassú, fájdalmas halálra ítéli a dél-közép lakosságát. Azaz nemhogy kilátástalanságba taszítja azt, mert már benne van, hanem a gazdasági és társadalmi felemelkedés legkisebb hosszabb távú reményét is elveszi tőle. Azaz jóvátehetetlen ítéletet mond fölötte (bármit ígér helyette, mellette stb.). És az ilyen politikus párttól, programtól, megtérüléstől és racionalitástól függetlenül politikai öngyilkosságot követ el. Maradnak majd a mindent könnyen ígérő nyikhajok. Aki megnyerik a választást, ahogyan Kotleba is megnyerte egy másik agendával, melyből ugyanúgy nem lett semmi, mint az utakból. Lehet, hogy most majd épp utakat fog ígérni az elmaradó R2 helyett, holott az eddigi útépítő tenderei is botrányba fulladtak. Neki nem drága, csak az „alakulatnak”…
Igen, mi itt az „alakulat” háta mögött, a tervezett kapaszkodósávban nem lehetünk tisztában a teljes igazsággal és a valós politikai helyzettel, de azt tudjuk, hogy aki ezután is másodrendűként kezelve minket elveszi tőlünk azt a csöppnyi reményt, arra a többség nem adja le a voksát. Hova tovább, a differenciáltabban (több szempont szerint, bonyolultabban, nem egészséges parasztésszel) gondolkodó (majdnem értelmiségit írtam) kisebbség sem. Mert eddig is mire ment vele? Tönkre.
Tessék nekünk az adónkból utakat építeni! Vagy legalább ígérni! Ellenkező esetben mi sem ígérhetünk semmit…
