Nem a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában, mint azt elsőre tervezték, hanem a kórházban.
Nem a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában, mint azt elsőre tervezték, hanem a kórházban.
A járványügyi korlátozások miatt a tanév első heteiben nem ajánlott.
Az iskolatanács döntése nyomán újabb öt évre megválasztották.
Az idei évben tisztújítás zajlik a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége vezetésében.
A pedagógusszövetség területi választmánya adta át a segédeszközöket.
DUNASZERDAHELY – Míg az egyik alapiskolában csaknem 30 diák felvételét hely szűke miatt vissza kellett utasítani, addig egy másikban jelentős hiány áll fenn. Ennek kerestük az okait, illetve a megoldási lehetőségeit.
Az igazi sofőr egy aligha hihető mesével állt elő
A legtöbben Londonba repülnek közvetlenül a szavazás után.
Nincs elég pénzük? Dolgozzanak többet!
Meg kell akadályozni a jószomszédi kapcsolatokra gyakorolt negatív külső hatást.
De akár a hozzátartozó is kérheti azt.
Az ukránok az UEFA-döntés után bojkottot jelentettek be.
Egyesek megfeledkeztek az áruk behozatalára vonatkozó szabályokról.
A nagyszabású előadás műsorán Bródy János teljes életművének esszenciája szerepel
Kerületi rangadót is tartogat a hétvégi forduló.
Állítólag sok európai város valósága ma nők megerőszakolása és félelem az esti sétától.
Az utolsó szeptemberi héten napos, meleg időben lehetett részünk.