Masszívan csökken a gáz és a villany ára – a szakértők szerint háromféleképpen alakulhat az idei év
Az orosz propagandista RT televízió tavaly év végén egy reklámmal rémisztgette az európaiakat, amelyben azt mutatta, hogyan nézne ki az Európai Unió az orosz gáz nélkül. Dióhéjban összefoglalva: egy európai család fagyoskodott a karácsonyi vacsora mellett. A jóslat nem igazolódott be, az orosz szállítmányok csökkenése ellenére volt elég gáz, sőt a következő fűtési szezont nézve is jók a kilátások – írja a Pravda.

Az európai országok az orosz gázszállítmány kiesésének egy részét a norvégiai szállítmány növelésével kompenzálták, de nagy segítségnek számított a Katarból és az Egyesült Államokból érkező cseppfolyósított gáz is. Emellett a meleg tél és az energiaspórolás oda vezetett, hogy az európai tartalékok továbbra is kellően telítettek. Tekintettel arra, hogy a fűtési szezon közepén járunk, ez ritka jelenség. A kellően telített tartalékok jó feltételt biztosítanak ahhoz, hogy Európa túlélje az idei telet, és hogy fel tudjon készülni a következő fűtési szezonra.
A gáz ára augusztusban érte el a csúcsot, azóta pedig 75 százalékkal csökkent, jelenleg pedig alacsonyabb szinten van, mint az ukrajnai háború kitörése előtt. Az aktuális ár viszont megközelítőleg a négyszerese annak, ami 2021 elején volt. A prágai börze adatai szerint jelenleg a gáz ára 77 euró/megawattóra.
Továbbra is fennáll a veszélye, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök teljesen leállítja a gázszállítást Európába. Az ING pénzügyi vállalat a tavalyi elemzések alapján három lehetséges forgatókönyvet tart elképzelhetőnek a gázár alakulását illetően az idei évben.
Az első, hogy növelik az orosz gázszállítmányt, és újfent érkezik gáz például a Jamal vezetéken keresztül, ami Oroszországból indulva Fehéroroszországon és Lengyelországon át Németországban végződik. A forgatókönyv szerint az Északi Áramlat vezeték továbbra is működésképtelen lesz. Az orosz szállítmány növelése a gázár csökkenéséhez vezethet, ez alapján pedig a TTF börzén 150 euró körül mozoghat a gáz ára megawattóránként.
A második forgatókönyv szerint a jelenlegi szinten marad az orosz gázszállítmány. A csökkentett kereslet a gáz iránt segíthet Európának túlélni az idei telet, az év folyamán viszont gondok adódhatnak a tartalékok feltöltésével. A gáz árának növekedése főként télen, 2023 végén és 2024 elején mutatkozhat meg. A becslések szerint ebben az esetben 210 euró felett lenne a gáz ára megawattóránként.
A harmadik lehetőség szerint még annál is magasabbra rúghat a gázár, mint tavaly augusztusban volt. Az ING elemzése szerint ebben az esetben meghaladhatja a 260 eurót megawattóránként. Ez akkor következne be, ha Oroszország teljesen elzárná a gázcsapokat, Kína pedig nagyobb érdeklődést mutatna a cseppfolyósított gáz iránt, ezzel pedig agresszívebb versengés alakulna ki Európa és Ázsia között.
Hasonló a helyzet a villanyárammal. Jelenleg a meleg és szeles idő kedvez az ár csökkenésének – a szélerőművek termelése magasabb, és kevesebb földgáz fogy el. Szintén a piac stabilizálódásához vezetett a francia atomerőművek termelésének növelése. Boris Tomčiak elemző szerint kulcsfontosságú továbbá az új erőművek építése. Hozzáteszi: idén még változékonyak lehetnek az áramárak, 2024-ben viszont az új források tömeges kiépítésével árcsökkenésre lehet számítani.
(Pravda)