Matovič állhat Kolíková újabb „botránya” mögött, az OĽaNO elnöke követeli az igazságügyi miniszter lemondását

2021. május 8. - 08:55 | Belföld

A Smer mellett Igor Matovič volt kormányfő, a legnagyobb koalíciós párt elnöke is nagyon szeretne megszabadulni Mária Kolíková igazságügy-minisztertől. Ez derül ki abból a magyarázatból, amit Mária Kolíková pénteken, a Facebookon élőben adott a leváltására benyújtott ellenzéki javaslatról és az OĽaNO hozzáállásáról. Az OĽaNO parlamenti frakciója pénteken egész nap Kolíkovával foglalkozott, és még mindig elégedetlenek Kolíková válaszaival.

Matovič állhat Kolíková újabb „botránya” mögött, az OĽaNO elnöke követeli az igazságügyi miniszter lemondását
Fotó: TASR

A parlament hétfőn tárgyal Mária Kolíková leváltásáról, a bizalmatlansági indítványt a Smer nyújtotta be a Hlas két képviselőjének támogatásával. Az igazságügyi miniszter pénteken a Facebookon élőben adott választ az indítványban felvetett ügyekre, a Paraméter kérdésére válaszolva azonban kitért koalíciós partnere, az OĽaNO által botrányosnak beállított székházbérlésre is.

A Smer mindenkit kiengedne a kollúziós letartóztatásból

Az ellenzéki kezdeményezés valódi oka azonban Kolíková szerint nem az, ami az indítványban szerepel, hanem az, hogy nem hajlandó olyan mértékben enyhíteni a kollúziós fogvatartás szabályait, ahogyan azt az ellenzék elvárná tőle.

„A lemondásom napján egy smeres képviselő drasztikus módosító javaslatot tett, ami mindenki esetében három hónapra csökkentette volna a kollúziós letartóztatás maximális időtartamát” – magyarázta Kolíková.

A miniszter ezzel a márciusi, a Matovič-kormány lemondása előtti időszakra utalt.

Szerinte a smeres javaslat azt jelentette volna, hogy elfogadása esetén a jelenlegi korrupciós ügyek fogságban ülő vádlottai azonnal szabadulhattak volna, minden mérlegelés nélkül. Jelenleg kollúziós okok miatt tartják fogva a korrupciógyanú miatt letartóztatott bírókat, rendőröket, vagyis attól tartanak, hogy befolyásolnák a tanúkat és az ügyük egyéb szereplőit. A miniszter elismerte, hogy szükség van a kollúziós fogva tartás szabályainak módosítására, de ezt szerinte nem lehet érzéketlenül megtenni, mivel az veszélyeztetné a nyomozás befejezését.

Két családi cég: MK Real és Elektronika

A miniszter kitért azokra a vádakra is, amelyek a Smer szerint korrupcióra, hatalommal való visszaélésre utalnak. Mindkét esetben Kolíková családjának – neki, testvérének és édesanyjának – a tulajdonában lévő két cégről van szó.

Az MK Real Kft-t, amely egy ingatlankezelő vállalat, azért írta bele a bizalmatlansági javaslatának indoklásába a Smer, mivel annak ügyvezetőjét – Kolíková mostohatestvérét – hűtlen kezelés miatt – 16 ezer euró elsikkasztás – elítélte a bíróság.

„Olyan vádat is hallottam, hogy ott ültem a tárgyaláson, miközben tárgyalás sem volt, mivel büntetőparanccsal zárult az ügy” – magyarázta Kolíková.

Ő ugyan tulajdonos a cégben, de állítja, hogy nem tudott a mostohatestvére sikkasztásáról.

Az Elektronika Rt. ügye sem ok szerinte a leváltására, ráadásul ebben a cégben nincs részesedése sem Kolíkovának.

„Semmi közöm nincs a céghez, az teljes mértékben a fiútestvérem tulajdona ” – jelentette ki Kolíková.

A Smer a Szlovák Rádió és Televízióval (RTVS) kötött szerződését kifogásolja az Elektronika Rt-nek, de Kolíková szerint ez a cég televíziós közvetítő kocsik építésével, felszerelésével foglalkozik, és a szlovák tévétől erre nyert el egy megrendelést.

Kolíková visszautasítja azokat a vádakat is, amelyeket a Smertől kap az igazságszolgáltatási reform miatt. „Egy ilyen reform elkerülhetetlenül kellemetlen sok szereplő számára, már csak amiatt is, hogy változni fog a bíróságok székhelye, összevonásokra kerül sor” – mondta Kolíková. Azt viszont céfolta, hogy csökkenteni akarná a bírók számát, amivel szintén az ellenzék vádolja.

Az OĽaNO kevesli Kolíková magyarázatát

Kolíková ellen irányuló leváltási kísérletnek azonban van egy koalíciós szála is. Az OĽaNO parlamenti frakciója csak pénteken este jelentette ki, hogy nem fogja támogatni a Smer bizalmatlansági indítványát. Azt is elmondták azonban, hogy Kolíková a csütörtöki három órás frakcióülésükön nem győzte meg őket.

„Minden résztvevő azt mondta, hogy nem elég neki a miniszter magyarázata” - mondta Michal Šipoš frakcióvezető a frakció péntek esti sajtótájékoztatóján.

A gyanús székházügy

A legnagyobb problémának az igazságügyi minisztérium új székhelyének a kiválasztását tartja Šipoš, ami a Smer bizalmatlansági indítványában nem is szerepel. A minisztérium a kormányváltáskor költözött új épületbe, a Hegesztési Intézet (Zváračský ústav) korábbi épületébe, amelyre a bérleti szerződést még az előző kormány idején kötötték. Abban Kolíková 2018 augusztusáig az igazságügyi minisztérium államtitkára volt. A napokban az is kiderült, hogy a bérbeadó cég egyik tulajdonosa egy másik cégben együtt vállalkozik Kolíková testvérével.

„A Za ľudíval egyeztetve abban maradtunk, hogy összeírjuk az összes homályos pontot, és ezekre kérünk magyarázatot a minisztertől” – jelentette ki Šipoš .

Majd hozzátette, hogy szombaton tájékoztatják az ügyről az uniós csúcstalálkozóról hazaérkező Eduard Heger kormányfőt. „Bízunk benne, hogy cselekedni fog” – jelentette ki a frakcióvezető.

A frakcióvezető azonban az ügy ismertetése során hibásan írta le a problémát: a minisztérium új székházának bérlete helyett épületeladást hozott kapcsolatba a miniszter testvérével, a mellette álló Gyimesi György súgta meg neki a helyes tényállást.

Kolíková: Matovič áll a háttérben

Az igazságügyi miniszter szerint a korábbi kormányfő áll az újabb „botránya” hátterében. Állítja, hogy ő nem is tudott arról, hogy a minisztériuma épületét bérbe adó cég egyik tulajdonosa üzleti kapcsolatban áll testvérével.

„A pénzügyminisztertől, Igor Matovičtól tudtam meg, hogy ilyen kapcsolatot talált, és ezt olyan nagy hibának nevezte, aminek alapján a politikai felelősségvállalást követel tőlem” – magyarázta Kolíková.

A miniszter szerint azonban akkor sem lehetne őt korrupcióval gyanúsítani, ha tudott volna testvére üzleti kapcsolatáról, és részletesen leírta a székház kiválasztásának történetét. Az első pályázatot ugyan még Lucia Žitňanská miniszter írta ki, de abból a versenyből Kolíková szerint kizárták a későbbi bérbe adót. „Azt a versenyt a Digital Park nyerte a Westend előtt” – tájékoztatott Kolíková. Mindez 2018 januárjában történt, majd jött a Kuciak-gyilkosság és a kormányváltás, a Pellegrini-kormányban pedig már Gál Gábor váltotta Zitnanskát. „Gál Gábor hagyta lejárni az ajánlatokat, ami 2018 júliusában meg is történt, majd új eljárást indított – magyarázta Kolíková. –

Az új ajánlatok augusztusban érkeztek meg, amikor én már lemondtam a posztomról. A kiértékelés csak később történt, a szerződést pedig egy évvel a távozásom után írták alá.”

Kolíková szerint az államtitkári hatásköre sem tette volna lehetővé, hogy gazdasági ügyekbe beleszóljon a minisztériumban, ráadásul olyan rossz volt a kapcsolata Gál Gábor miniszterrel, hogy informálisan sem szólhatott bele ezekbe az ügyekbe.

Lajos P. János