Matovič Boris Kollárral, Andrej Kiskával és Richard Sulíkkal tárgyalhat a kormányalakításról

2020. március 1. - 10:56 | Belföld

A Markíza politikai vitaműsorában találkozott egymással Igor Matovič, Peter Pellegrini, Boris Kollár, Richard Sulík és Andrej Kiska, azaz a parlamentbe bejutott pártok elnökei - Marian Kotleba kivételével, aki nem fogadta el a meghívást. 

Matovič Boris Kollárral, Andrej Kiskával és Richard Sulíkkal tárgyalhat a kormányalakításról
Igor Matovič - Fotó: Cséfalvay Á. András
A választásokról PERCRŐL PERCRE

Igor Matovič a műsor elején kérdésre válaszolva elmondta, hogy a választásokon harmadik legerősebb Sme rodinával, Boris Kollár pártjával is kész tárgyalni a kormánykoalíció alakításáról. Azt ugyanakkor kizárta, hogy a Smerrel leülnének tárgyalni.

"Jó miniszterelnök akarok lenni. Azt akarom, hogy azok a választók, akik nem ránk szavaztak, szintén azt mondhassák, hogy ez egy jó kormány lesz. Erre vágyom, ez az, ami hajt előre" - fogalmazott.

Boris Kollár, aki csak rövid ideig tartózkodott a stúdióban, mert el kellett mennie, közölte, hogy igyekezni fognak kormányt alakítani, ugyanakkor azt kérte, hogy a pártok, amelyek ebben részt vennének, először egymással vitassák meg a feltételeket.

Matovič szintén úgy látta, hogy nem kell várni a kormányalakítással, viszont azt nem a médián keresztül kívánja intézni. Leszögezte, szeretné, ha a kormánykoalíció kibírná a négy évet, a kormányprogramba pedig be akarja iktatni az általa közzétett ankét során említett témákat.

A műsorvezető felvetette, hogy adott esetben a második legerősebb koalíciós pártként igényt tartanak-e Kollár a parlament elnökének posztjára, ő azonban korainak tartotta erre válaszolni.

Beszélt ugyanakkor arról, hogy ha ők kapnák a közlekedésügyi minisztériumot, akkor azt rábízná Štefan Hollýra, míg a belügyi vagy a honvédelmi tárcát Milan Krajniak.

Az OĽaNO, a Sme rodina, az SaS és a Za ľudí jelenlévő elnöke is megerősítette, hogy amellett állnak, hogy bevezessék a bírók átvilágítását annak érdekében, hogy megtisztítsák az igazságszolgáltatást.

Richard Sulík el tudja el tudja képzelni, hogy nem ő lesz a pénzügyminiszter, noha erre régóta vágyik.

Matovič egészségügyi miniszternek jelölheti Marek Krajčit az OĽaNO-ból, ha a megállapodás után nekik jut ez a tárca.

Andrej Kiska azt is felvetette, hogy a parlamentbe jutásról épphogy lecsúszó PS-Spolu listavezetőjét, Michal Trubant is meg lehetne hívni a kormányba például egy IT-szektorért felelős miniszterelnök-helyettesi posztra. Ilyesmire ugyanakkor még korábban nem volt példa.

A választások végeredménye:

A parlamenti képviselői posztok a következőképp oszlanak majd meg a pártk között:
OĽaNO - 53
Smer-SD - 38
Sme rodina - 17
ĽSNS - 17
SaS - 13
Za ľudí - 12
Ez azt jelenti, hogy egy OĽaNO-Sme rodina-SaS-Za ľudí koalíció 95 képviselővel alkotmányos többséget szerezne, míg a Sme rodina nélkül épp csak szoros többségük (78 képviselő) lenne.

(TASR/parameter)