Matovič Dunaszerdahelyen is megvádolta ezzel Ficót, de a Smer elnöke tagad
Sokakban félelmet kelt, másoknak csak a figyelmét kelti fel, hogy mihez kezdhet a Smer-SD a választási rendszerrel, ha esetleg megnyernék a szeptemberi választásokat és alkotmányos többséget szereznének.

Matovič egy héttel ezelőtt a dunaszerdahelyi Üzleti és Tájékoztatási központban megtartott kampányakcióján a közönség előtt egy rendkívül sötét jövőt vizionált arról, mi lesz, ha Robert Ficoék alkotmányos többséggel visszatérnek, ami szerinte a céljuk.
„Čaputovának is azt mondtam, hogy ugye tudja, hogy nem lesz már köztársasági elnök?” – fogalmazott, majd kifejtette, hogy
ha a Smer, a Hlas és a Republika alkotmányos többséget szerez a parlamentben, akkor arra fognak törekedni, hogy az egész választási rendszert átkapálják, és újra a parlament válassza az elnököt. Fico ugyanis abban az esetben államfő lehetne, és amnesztiát, kegyelmet osztogathatna kormányai bűnözőinek.
Vasárnap ugyanerről a Demokratihoz csatlakozott Juraj Šeliga is beszélt azzal, hogy a kulisszák mögött ilyen hírek keringenek. Felszólította a politikai pártokat, hogy mondják meg a parlamenti választások előtt, támogatnának-e ilyesmit.
A témát most nagyon masszírozzák, ugyanis vasárnap a TA3-on Michal Šipoš OĽaNO-frakcióvezető is ezzel jött elő, és csatlakozott hozzá az SaS-es Branislav Gröhling, aki egyenesen azt jelentette ki, hogy Robert Fico egy diktátor.
"Ha Robert Fico megnyeri a választást és ne adj isten kormányt alakít, ez a nyár lesz az utolsó, amelyet szabadon élhetünk meg" - mondta.
A Smer-SD úgy reagált, hogy határozottan nem támogatják ezt a rendszert és a Hlas-SD elnöke, Peter Pellegrini is ugyanígy vélekedett. Robert Fico hazugságnak nevezte, hogy ilyesmi szóba került volna.
"Nevetséges, hogy most azok, akik meghiúsították az előrehozott parlamenti választásokról szóló referendumot mint a közvetlen választás legfőbb formáját, most a Smert vádolják azzal, hogy meg akarja szüntetni a köztársasági elnök közvetlen megválasztását" - fogalmazott a Smer elnöke.
(Cas.sk/parameter)