Matovič felhívott egy külföldre ingázó férfit és elnézést kért tőle

2020. április 23. - 14:38 | Belföld

Igor Matovič miniszterelnök szerdán a közösségi oldalán számolt be egy szokatlan esetről.

Matovič felhívott egy külföldre ingázó férfit és elnézést kért tőle
Fotó: TASR

„Tegnap közvetlenül a Közegészségügyi Hivatal igazgatónője közölte velem az információt, hogy hétfőn szereztek tudomást az egyik ingázó esetéről, aki privigyei származású, Pozsonyban lakik, Ausztriában dolgozik postásként, és megfertőzött hat személyt a családjából” – írta Matovič a Facebookon, majd a sajtótájékoztatóján ezekkel az adatokkal ismertette az esetet.

„Pontosan ezt mondtam a sajtótájékoztatón is, anélkül, hogy bárkit megneveztem volna – és nem is tudtam a nevét, logikus“ – írta, majd hozzátette, a médiából tudta meg, hogy a meg nem nevezett ingázót megrendítették a sajtótájékoztatón elhangzott információk.

„Ezért hát felhívtam az érintett urat, és megmagyaráztam neki, hogy én csak azt mondtam, amit a hiteles forrás mondott nekem. És egyúttal elnézést kértem tőle, ha az általam terjesztett információ valamilyen módon megérintette. A bocsánatkérést elfogadta“ – írta.

Matovič szerint a beszélgetés 17 percig tartott, eközben pedig érdeklődött az eset részleteiről. „Megértette, hogy ő logikusan azt feltételezi, hogy az anyósától fertőződhetett meg, aki kórházban dolgozik, a közegészségügy azonban azt feltételezi, hogy a családban ő terjesztette a vírust, amelyet Ausztriából hozott. Ezt állítólag már megbeszélték az igazgatónővel, én nem szeretnék belekeveredni“ – tette hozzá a kormányfő, és egyúttal mielőbbi felépülést kívánt minden fertőzöttnek.

„Ez az eset is bizonyítja, hogy a vírus nincs az ellenőrzésünk alatt, mert csak sejteni tudjuk, ki hol fertőződhetett meg“ – zárta.


(parameter)

Címkék: Igor Matovič, ingázó