Matovič kiszámolta, mennyibe kerülhet Szlovákiának az ukrajnai háború

camera

1

Matovič kiszámolta, mennyibe kerülhet Szlovákiának az ukrajnai háború

Igor Matovič (TASR) 

Megosztás

Akár 1-2 milliárd euróba is kerülhet Szlovákiának az ukrajnai háború – jelentette ki Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter vasárnap a TA3 V politike című műsorában. Szlovákiát és Európát érintő óriási gazdasági károkról számolt be, ugyanakkor arra kéri az embereket, hogy ne essenek pánikba.

„Becsléseim szerint Putyin háborúja közvetlen és közvetett módon 1-2 milliárd euróst kárt okoz majd Szlovákiának” – mondta Matovič, majd hozzátette: idén egy szlovákiai alkalmazottnak 500-1000 eurójába kerül majd a háború.

Matovič szerint az európai pénzcsomag nem lesz elegendő a menekültek befogadásával és elhelyezésével, az egészségügyi ellátással, valamint az anyagi ellátással kapcsolatos kiadások fedezésére. Mint mondja: az EU-nak jelentősebb pénzcsomagot kell kialakítania olyan országok számára, mint Lengyelország, Szlovákia vagy Románia, ugyanis ezek vannak leginkább kitéve a menekültáradatnak.

A pénzügyminiszter szerint nem várható az infláció csökkenése. „Mind abban a hitben voltunk, hogy elkezd csökkenni az infláció. Viszont az alapján, amit Putyin tett, elképzelhető, hogy az infláció eléri a 15 százalékot is Európában” – tette hozzá.

Matovič megállapította, hogy az ukrajnai háború hatással van az energiaárakkal kapcsolatos kompenzációk tervezetére is. „Az eszközöket, amiket fel akartunk használni a valorizációra, illetve a magasabb energiaárak átfizetésére, most nem tudjuk felhasználni erre a célra” – mondta.


TASR/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program