Matovič: Korrekt volt az államfő beszéde, választási ígéreteinkre emlékeztetett

2020. június 5. - 17:02 | Belföld

Kiegyensúlyozott, korrekt és méltóságteljes volt a köztársasági elnök országértékelő beszéde – mondta Igor Matovič miniszterelnök (OĽaNO) Zuzana Čaputová parlamentben elhangzott beszédéről.

Matovič: Korrekt volt az államfő beszéde, választási ígéreteinkre emlékeztetett
Fotó: TASR

Megjegyezte, hogy sokkal kevesebb volt benne a kritika, mint a dicséret, a kritikákat pedig indokoltnak tartja. Elmondása szerint az államfő emlékeztetett a választási ígéretekre, és arra, hogy az átláthatósághoz vezető útnak is transzparensnek kell lennie. „Ezen az úton kell haladni" - mondta.

Matovič szerint a beszéd kiegyensúlyozott, jó és korrekt volt az ország, a politikusok és az emberek szempontjából is. A miniszterelnök elmondta, a beszéd érintette az ügyészség témáját és a jogalkotási folyamattal kapcsolatos fenntartásokat is. „Ha a sorok között az merül fel, hogy a képviselői javaslat nem rendes jogalkotási folyamat, akkor meg kell változtatni az alkotmányt, és meg kell fosztani a képviselőket a törvényjavaslatok előterjesztésének jogától. Én rendes jogalkotási folyamatnak tartom a képviselői javaslat előterjesztését" - mondta a sajtónak a kormányfő.

Az elnök szavaira, miszerint nincs tisztességes vita a kulturális-etikai témákról, a miniszterelnök azt válaszolta, hogy ebben a médiának is szerepe van. „Úgy vélem, a média régen ijesztgetett azzal, hogy ilyen változások lesznek, és ők állították be mumusként a képviselőinket is. Ez sokkal kevéssé volt összhangban a valósággal" - tette hozzá.


(TASR)