„Matovič kutyája, Lipšic mindent elintéztetett” – a nyomozót, a bírót, a kormányt és Čaputovát is ekézte Fico a „süllyedő hajóról”

2022. április 26. - 13:02 | Belföld

A bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsított Robert Fico keddi sajtótájékoztatóján a nyomozót, valamint a Robert Kaliňákot rács mögé küldő bírót is élesen bírálta.

„Matovič kutyája, Lipšic mindent elintéztetett” – a nyomozót, a bírót, a kormányt és Čaputovát is ekézte Fico a „süllyedő hajóról”
Fotók: TASR (További képekért kattints a fotóra!)

A Smer-SD elnöke azt követően tartott sajtótájékoztatót, hogy délelőtt megjelent az Országos Rendőr-főkapitánység épületében, hogy kihallgassák, vallomást azonban nem volt hajlandó tenni. Ezt azzal magyarázta, hogy sem ő, sem ügyvéde nem értik a meggyanúsítás okát, ezért Fico arra kérte a nyomozót, hogy ismertesse azt, mielőtt vallomást tesz. A korábbi háromszoros miniszterelnök szerint azonban a nyomozó „csak nézett rá, mint egy bagoly”.

Robert Fico az újságírók kritizálásával indította a sajtótájékoztatót, akik szerinte a drágulásnak közel sem szentelnek akkora figyelmet, mint az ő ügyének.

Fico kijelentette, a meggyanúsításáról szóló határozatot nem a nyomozó írta, hanem a Speciális Ügyészi Hivatalban született. „Ezt nem írhatta ez az úr, ez az ember egyáltalán nincs képben, valamilyen gyalogos, akit odavittek, és csak aláírja a dolgokat” – fejtette ki.

A Denník N szerint a nyomozó ezt még vasárnap elutasította, és kijelentette, a meggyanúsításról szóló határozatot a bizonyítékok alapján, a büntető törvénykönyvvel összhangban írta. Fico viszont azt hangoztatja, hogy „Matovič kutyája, Lipšic mindent elintéztetett”.

A Smer elnöke nyíltan bírálta a bírót is, aki döntött a korábbi smeres belügyminiszter, Robert Kaliňák előzetes letartóztatásba helyezéséről.

„Elmondhatom a bíróról, milyen módon ismeri az ügyészt, miképp dolgoztak egy munkahelyen. Attól tartok, ha a Speciális Ügyészi Hivatalról és a Specializált Büntetőbíróságról van szó, nagy probléma találni valakit, aki úgy dönt, ahogy kellene” – mondta Fico.

Ficónak az sem tetszik, ahogy Zuzana Čaputová ma délelőtt a közösségi oldalán reagált a történtekre. Az államfő azt írta, a nagy nyilvánossággal együtt figyelemmel kíséri a nyomozás további menetét, illetve kiemelte, Szlovákia nem totalitárius állam, és a bírósági ítéletek nem születnek előre. „Robert Ficónak minden jogi eszköze megvan ahhoz, hogy hatékonyan megvédje magát. Az, hogy úgy döntött, politikai támadásokkal védi magát, összhangban van politikai stílusával. Ellenségek keresésére alapozza, és arra, hogy lejárassa azokat, akik az útjába állnak. Mi így ismerjük őt, és így akarja, hogy elgondolkodjunk a dolgokon. A játékát azonban elutasítom. Hazugságon alapul, és gyengíti az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat. Az utolsó, amire most a rendvédelmi szerveknek szüksége van, az a politikusok nyomása” – zárta a bejegyzést.

„Az elnök asszony alapvetően egyetértett azzal a határozattal, amelynek célja, hogy befogja a legerősebb ellenzéki párt száját. Megvédte a bűnözőket a NAKA-nál, és ott van neki Mikulec, akit ő jelölt a posztra" – húzta alá Fico.

Hangsúlyozta, nem érti, mivel gyanúsítják, és megismételte, hogy kizárólag politikai munkát végzett. „Ma minden kormány a világon, Európában bűnszervezet, ha úgy dönt, a saját embereit jelöli. Még mindig nem értjük, min alapul a határozat” – jegyezte meg.

A Smer elnöke szerint normális, hogy tájékoztatott arról, „milyen bűncselekményeket követnek el a politikai ellenfelei”. „Egyetlen adat sem volt hamis, amelyekről beszéltem” – emelte ki Andrej Kiskára is Igor Matovičra utalva.

Fico megjegyezte, számol vele, hogy hamarosan melegítőt ölt magára, a parlament ugyanis várhatóan csütörtökön lehetővé teszi az őrizetbe vételét. Hangsúlyozta viszont, a Smer készül a további működésre abban az esetben is, ha őt rács mögé teszik. "Ez jelentősen befolyásolja az ellenzéki munka jellegét, de ilyen az élet."

A sajtótájékoztatón Fico egyik jobbkeze, Ľuboš Blaha is felszólalt, aki arról beszélt, hogy Ficót nem zárhatják börtönbe, mert fennáll a veszélye, hogy „megbotlik egy papucsban, saját magának kinyomja a szemét, vagy felakasztja magát”.

„Az életéről van szó” – fordította drámaira a témát Blaha, aki a korábbi országos rendőrfőkapitány, Milan Lučanský esetére utalt, aki öngyilkosságot követett el a börtönben.

Fico megerősítette, hogy a parlament mandátum- és védelmi bizottságának ülésén elhangzik majd a védőbeszéde. „A demokrácia és a jogállam végének vagyunk a tanúi Szlovákiában” – hangsúlyozta.


(TASR/DenníkN)