Matovič lefoglalta a pozsonyi Sznf teret

Igor Matovič, az ellenzéki OĽaNO  elnöke novemberre több napra lefoglalta a pozsonyi (Bratislava) Sznf teret, hogy ott a bársonyos forradalom 30. évfordulójával kapcsolatos megemlékezéseket tartson.

Matovič lefoglalta a pozsonyi Sznf teret
Igor Matovič (Fotó: TASR)

Ez azt jelenti, hogy más szervezet már nem tud megemlékezést szervezni az 1989-es rendszerváltás pozsonyi központi helyszínén november 14. és 19. között.

Matovič kedden rövid sajtótájékoztatót tartott a téren, és közös ünneplésre hívta a többi pártot, mint mondta, a kormánypártokat sem utasítja vissza. Emlékeztetett, hogy az elmúlt évben is szervezett megemlékezést a forradalom évfordulóján ezen a helyszínen, és eddig ezt senki sem kifogásolta.

„A tér mindenkié, a forradalom mindenkié, függetlenül attól, hogy a Smerre szavazott vagy az SNS-re, a mi mozgalmunkra vagy más ellenzéki pártra. Ajánlatunk a Tisztességes Szlovákiáért (Za slušné Slovensko) kezdeményezésnek is szól: Meghívunk mindenkit, gyertek, csináljunk együtt egy szép megemlékezést a bársonyos forradalom 30. évfordulóján”.

Matovič kijelentette, azzal, hogy jó előre lefoglalta a teret, csupán azt akarta megelőzni, hogy ugyanezt tegyék szélsőséges csoportok vagy olyan emberek, akik gyűlölik a rendszerváltást és bársonyos forradalmat. Úgy érezte, ez „állampolgári kötelessége”.

Szerinte a Tisztességes Szlovákiáért hazudik, amikor azt állítja róla, hogy nem akarja átengedni a teret a harminc évvel ezelőtti novemberi események főszereplőinek és az akkori tüntetések szervezőinek. Állítja, hogy eddig senki sem kereste meg a rendszerváltás meghatározó szereplői közül.

Az OĽaNO elnöke hangsúlyozta, nem követett el semmilyen törvénysértést, és mozgalma az évfordulót többnapos rendezvénnyel akarja megünnepelni.

(TASR)