Matovič: még nem lazíthatunk!

2020. április 6. - 17:02 | Belföld

Még nem jött el az ideje, hogy lazítsunk az új koronavírus-fertőzés elleni intézkedéseken – mondta Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök a három legfőbb közjogi méltóság találkozója után.

Matovič: még nem lazíthatunk!
Fotó: tasr

A miniszterelnök kijelentette, meg kell vizsgálni, mi a valós helyzet a roma telepeken, és a külföldről hazatértek körében. Az ország leállításának (ún. blackout) ötletével kapcsolatban elmondta, hogy azt csupán megfontolandó javaslatként hozta fel. Megjegyezte, hogy az ország már most is a részleges leállás állapotában van.

Zuzana Čaputová államfő üdvözli a szakmai konzílium döntését, melynek értelmében a húsvéti ünnepek idejére szigorítanák az új típusú koronavírus terjedésének megfékezését célzó intézkedéseket. Egyben felszólította a politikusokat, hogy nyugodt hangnemben, kiegyensúlyozottan kommunikáljanak az állampolgárokkal.

Az elnök asszony pozitívan értékelte a parlament és a kormány által elfogadott eddigi intézkedéseket. „Fontos, hogy továbbra is magas szinten tartsuk az önfegyelmet” – fűzte hozzá. Úgy véli, az ünnepek után szakértők segítségével ismét át kellene értékelni a fennálló helyzetet, esetleg fontolóra venni néhány intézkedés enyhítését.

Boris Kollár házelnök azt ígérte, mindent el fog követni annak érdekében, hogy az új típusú koronavírus terjedésével összefüggésben hozott jogszabályokat egyöntetűen fogadja el a parlament. Az állampolgároknak köszönetet mondott a felelősségteljes hozzáállásukért.

A miniszterelnök a kormány hétfői ülésén mutatja be azt a javaslatot, melynek értelmében április 8. és 13. között korlátoznák az emberek szabad mozgását. Ez a korlátozás nem vonatkozna az olyan tevékenységekre, mint a munkahelyre való bejárás, a bevásárlás, az orvosi látogatás, a temetéseken való részvétel, a rokonokról való gondoskodás vagy a szomszédok megsegítése, illetve a természetjárás, de csak az adott járáson belül.

TASR