Matovič rájött, hogy Fico majdnem annyira közel áll Soroshoz, mint Orbán

Robert Fico, a Smer elnöke a tüntetésekkel összefüggésben tavaly aljas módon kijátszotta az antiszemita kártyát és ujjal mutogatott másokra, miközben eltitkolta, hogy évekkel ezelőtt pénzt kapott Soros György üzletembertől - ezt Igor Matovič, az OĽaNO elnöke jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján, hozzátéve: Ficónak elnézést kellene kérnie a kijelentéseiért.

Matovič rájött, hogy Fico majdnem annyira közel áll Soroshoz, mint Orbán
Fotó: tasr

Matovič felhívta a figyelmet, hogy Fico egy olyan tankönyv recenzense volt, amelynek a kiadásához Soros György alapítványa, az Open Society Foundations 150 000 szlovák koronával járult hozzá. A könyvet a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem adta ki 2001-ben. Az adat azokban a Fico által benyújtott, a jogi praxisát igazoló dokumentumokban szerepel, melyek az alkotmánybíró-jelöltséghez szükségesek.

Mint ismeretes, Fico hétfőn újabb dokumentumokat nyújtott be a parlament alkotmányjogi bizottságának, amelyek a 15 éves szakmai gyakorlatát bizonyítják. A Smer elnöke mindenképpen alkotmánybíró-jelölt szeretne lenni.

„Eljött az ideje, hogy elnézést kérjen a Smer választóitól, akik közül sokan keresztülláttak ezen az aljas érvelésen, és már nem hitték el ezt a hazugságot, hanem inkább elfordultak a Smertől. Elnézést kellene kérnie minden szlovákiai, demokrata érzelmű embertől is, valamint azoktól a tízezrektől, akik azért jártak tüntetni, mert látták, hogy Fico szociális állama valójában Fico korrumpált állama, ahol a legfőbb állami vezetők bűncselekményeket tussolnak el. Itt lenne az ideje elnézést kérni az emberektől és őszintén elmondani nekik, miért nem ‘égette őt’ akkor Soros pénze, és miért lett 17 év után egyszerre Soros a legrosszabb ember, akire rákenheti a saját bűneit“ – mondta Matovič. Az ellenzéki politikus emlékeztetett: Fico tavaly azt sugallta, hogy Soros áll Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása, valamint az ezt követő tüntetések mögött.

Azt már csak mi jegyezzük meg, hogy ez a hozzáállás éppen annyira őszinte, amennyire Orbán Viktor migránsellenes sorosozása. A szomszéd ország kormányfője annak ellenére űzheti ezt a bizarr, egydimenziós politikai játékát, hogy a kezdetekben szinte az összes "ősfideszes" - beleértve Orbánt és Kövér Lászlót is - Soros Györgytől kapta az ösztöndíját.

Matovič szerint Fico farizeusként viselkedett, aki az emberek legaljasabb ösztöneit használta ki arra, hogy fedezze azokat a bűncselekményeket, melyeket korábban eltussolt. „Kijátszotta ezt a primitív antiszemita kártyát, és sikerült olyan mértékig meggyőznie az embereket, hogy a felnőtt lakosság 35 százaléka hitt neki, és elhitték, hogy a tüntetéseket Soros szervezte Amerikából. Ez Robert Fico kormányzásának, aljasságának és gyávaságának az eredménye” – reagált az ellenzéki politikus a Focus ügynökség decemberi felmérésére. 

Ondrej Dostál (SaS) képviselő szerint abszurd helyzet áll fenn. „Kétségbeesésről árulkodik, ha egy politikus, aki nem egész egy éve azért, hogy miniszterelnök maradhasson, Sorosról szóló összeesküvés-elméletekkel rémisztgetett, ma abbéli igyekezetében, hogy az Alkotmánybíróságra kerülhessen, egy olyan munkával akarja igazolni a jogi praxisát, melyet Soros alapítványa finanszírozott” – mondta.

TASR/para