1
-illusztráció- (Fotó: TASR)
Az egyik koalíciós partner tíz hónapja "gáncsolja" Igor Matovič (OĽANO) miniszterelnök törekvéseit. Erről a kormányfő a közsszolgálati televízió Szombati párbeszédek című műsorában beszélt.
Elmondása szerint miniszterelnöknek lenni "nem nagy öröm". Megjegyezte, hogy Szlovákiát jobb hellyé akarja tenni.
"A második világháború óta a legsúlyosabb válságba csöppentem bele, és az egyik koalíciós partner ahelyett, hogy támogatna, 10 hónapja "gáncsolja" a törekvéseimet. Ez eléggé kellemetlen"
– mondta.
Emellett nem számít arra, hogy az ország lakosainak 50 százaléka a maffia visszatérésére vágyik.
A miniszterelnök tisztában volt azzal, hogy a tárgyalosak nem lesznek nyugodtak. Matovič szerint helyes lépés volt megbízni a kormány vezetésével Eduard Heger pénzügyminisztert, aki egyben miniszterelnök-helyettes is. Szerinte azért csak pénteken jelentették be az újabb intézkedéseket, mert a SaS hátráltatta mindezt, s úgy véli a pártban nagy a rendetelenség, s ez hatással van az egész országra.
Matovič úgy véli, hogy a kormány által az elmúlt tíz hónapban hozott összes döntés mind a négy koalíciós párt közös döntése volt.
A COVID automatának köszönhetően elmondása szerint már mindenki tudni fogja, mi vár Szlovákiára, és az embereknek "így már nem szólhatnak be Matovičnak". Elmondása szerint az ország majdnem a totális lezárás, azaz a blackout felé sodródott. A helyzetet bonyolítja az új koronavírus brit mutációja is.
Az eldobott oltóanyagot nem rendszerhibának, hanem egyénnek tekintik. Véleménye szerint egyetlen normális orvos sem dobná el a hatodik adag oltást, ha rendelkezésre állna. Az a kórház, ahol nincs oltás, kapcsolatba léphet a szomszédos város kórházával – állítja.
Kommentálta az új speciális ügyész, Daniel Lipšic megválasztását is. Elmondása szerint meg kell győznie ennek helyességéről az ellenzéki pártok szavazóit is, de szerinte ez nehéz lesz. A miniszterelnök függetlenséget vár Lipšictől, nem kételkedik őszinte szándékában.
"Soha nem tett semmi rosszat, és hiszem, hogy rendkívül tisztességes speciális ügyész lesz"
– mondta, hozzátéve, hogy egy "Cattaninak" tartja, aki senkinek sem engedi, hogy csúfot űzzön Szlovákiából, s az ellen is sokat fog tenni, hogy a kulcsintézményeket ne a maffia uralja.
TASR/para