Matovičék egy magyarul is jól beszélő pártkatonát varázsoltak a korrupcióval átitatott Állami Földalap élére

camera

1

Matovičék egy magyarul is jól beszélő pártkatonát varázsoltak a korrupcióval átitatott Állami Földalap élére

Ján Marosz (Fotó: TASR) 

Megosztás

Novembertől Ján Marosz lesz a Szlovák Földalap új vezérigazgatója – csapott le a minap derült égből a hír. Nem mintha az OĽaNO magyarul is jól beszélő, volt parlamenti képviselőjével bármi gond is lenne – mondjuk, azon kívül, hogy soha életében nem foglalkozott nevesítetlen termőföldek visszaigénylésével vagy bármi hasonlóval –, inkább az a mellbevágó, ahogy ezt a lépést megtette a legerősebb kormánypárt.

Az OĽaNO és koalíciós partnerei politikai szótárának leghosszabb szócikke a korrupció eltörlésén kívül éppen az urambátyám kapcsolati rendszer leépítéséről, a szakmaiatlan, politikai indíttatású kinevezések felszámolásáról szólt. Matovičék gyakorlatilag ezzel nyerték meg a tavalyi parlamenti választást. Most pedig egy vállaltan politikai nominációt próbálnak lenyomni választóik torkán.

Persze az első vészharang még tavaly megkondult, amikor az OĽaNO sebtiben kinevezte a járási hivatalok vezetőit – méghozzá az Egyszerű Emberek köréből. (Az most mellékes, hogy az elöljáróknak semmilyen kézzelfogható hatásköre nincs, itt és most csak az elvekről és a módszerekről polemizálok.)

A politikai nominációk helyett szakmai alapokon nyugvó kinevezések víziója pedig ezek után olyan gyorsan szertefoszlott, mint a választás éjszakáján Matovičéknál kitöltött pezsgő habja.

Ez a legújabb történet amúgy nem indult rosszul: a földalap élére a mezőgazdasági minisztérium pályázatot írt ki, amely annak rendje és módja szerint le is zajlott. Még győztese is volt, egy Karol Rajnoha nevű úriember személyében. Őróla azonban hamar kiderült, hogy vagy 20 évvel ezelőtt szerencsétlenségére éppen abban az ügyvédi irodában dolgozott ügyvédbojtárként, amelyik jelenleg az Állami Földalappal pereskedik. A pályázat győztesét tehát utólag gyorsan diszkvalifikálták, és újból meghirdették a versenyt. Másodjára a szakmai bizottság Peter Magátot találta a legjobbnak. Róla annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy Zólyomban végezte el az erdészeti főiskolát, tavaly viszont még a pozsonyi központi gyermekkórház igazgatója volt, ahová az azóta szintén lapátra tett Marek Krajčí egészségügyi miniszter nevezte ki. Ennek ellenére – vagy éppen ezért? – ő sem smakkolt Samuel Vlčan szakminiszternek.

Ezt a helyzetet azonban nem úgy oldották meg, hogy harmadszor is nekifutottak volna a pályázatnak. Nem, az agrárminiszter ehelyett fogta magát, a kamerák elé állt, és bejelentette, hogy a több százezer hektárnyi állami tulajdonú és nevesítetlen földeket kezelő alap élére a nyitrai bölcsészkaron német irodalomból diplomázott Ján Maroszt nevezi ki, aki nem is vett részt a földalap vezetőjének posztjára kiírt pályázaton.

Nem kérdőjelezem meg Marosz erkölcsi kvalitásait, köztudott róla, hogy a korrupció elleni harc egyik avatott szószólója, és még az is lehet, hogy képes lesz rendet tenni a korrupcióval átitatott Állami Földalapnál, amelynek két korábbi vezetője ellen is eljárás folyik.

Az ehhez hasonló módon elbaltázott nyilvános versenypályázatok miatt viszont félő, hogy a jövőben még annak is elmegy a kedve az ilyen megmérettetéstől, aki valóban szakember. Minek ez a pályázati cirkusz, amikor úgyis minden előre le van zsírozva – gondolhatja bárki. Úgy tűnik, joggal.

Ahhoz pedig valószínűleg még néhány választási időszakra szükség lesz, amíg egy olyan kormánya lesz Szlovákiának, amelyik valóban szakmai alapokra helyezi az állami tisztségek elnyerését és amelyik pártokrácia helyett demokráciát épít majd.

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program