Matovičék kétszer annyi járásban győztek, mint a Smer, három a magyaroké!

2020. március 1. - 05:46 | Belföld

Az Igor Matovič vezette OĽaNO nagy győzelmet arat a választásokon és nemcsak az összesített eredmények alapján, de az egyes járások tekintetében is. 

Matovičék kétszer annyi járásban győztek, mint a Smer, három a magyaroké!
Fotó: Cséfalvay Á. András

Ugyanis röviddel a teljes feldolgozottság előtt úgy tűnik, 50 járásban győznek, míg a Smer mindössze 25-ben. Rajtuk kívül még a Magyar Közösségi Összefogás tudott behúzni hármat, valamint a PS-Spolu koalíció egy pozsonyi járást.

Úgy néz ki, a PS-Spolu hiába várt arra, hogy a főváros benyomja őket a parlamentbe, öt pozsonyi járásból ugyanis négyben Matovičék nyertek, míg Michal Trubanék a koalíciós indulásra fizethetnek rá, mert ha nem érik el a 7%-ot, akkor nem lesznek bent.

Ligetfaluban például 26% választotta az OĽaNO-t, míg csupán 14% a PS-Spolut. A Ružinovot, Vereknyét és Püspökit is magába foglaló II. járásban Matovičék 25, a PS-Spolu 15%-kal végez. A PS-Spolu egyetlen pozsonyi járást, az Óvárost tudja behúzni, ahol 23%-os eredménnyel zár, az OĽaNO itt pedig a második 18%-kal.

Az OĽaNO meggyőző győzelmet aratott azokban a járásokban, amelyeket rendszerint behúz a jobboldal.

A kassai járások mindegyikében OĽaNO-győzelem van kilátásban, mégpedig 25 és 30% közti fölénnyel.

Hatalmas győzelmet arat Matovič saját járásában, a Nagyszombatiban, ahol a szavazatok 34%-át szerezte meg. Szakolcán 38, Senicán 32, Malackyban pedig 33%-kal húz el a többiektől.

A Smernek megmaradt a kiszucai, Vág menti régió, a Čadcai járásban 30% felett teljesítenek, Púchovban és Iľaván 25% felett. Keleten a Smer a Sninai, Sobrancei és Medzilaborcei járásokban tudott elérni 30% feletti eredményt.

A Magyar Közösségi Összefogás három járást tudhat magáénak, a Dunaszerdahelyit (43%), a Komáromit (41%) és a Rimaszombatit (17%), utóbbiban azonban még a nyakukon lohol néhány tucatnyi szavazattal lemaradva az OĽaNO.

(Denník N/parameter)