1
![Matovičék sorait erősíti az extitkosszolga, búcsúzik a parlamenttől az alistáli pótképviselő](/_next/image/?url=https%3A%2F%2Fparameter.sk%2Fapp%2Fuploads%2F2024%2F04%2Fkyselica_tasr_0_0.jpg&w=1920&q=75)
Fotó: tasr
Most már hivatalos: A belügyi államtitkári pozíciójából önként távozó Lukáš Kyselica visszatér a törvényhozásba. Ezért mennie kell annak, aki eddig a helyén ült. Ez pedig nem más, mint az albári származású alistáli Cseh Péter.
Kyselica azt követően döntött úgy, hogy távozik a belügyből, mert korábban kiderült: 5 hónapon keresztül a katonai titkosszolgálat alkalmazásában állt, miközben az OĽANO képviselőjelöltjeként kampányolt.
Kyselica az OĽaNO választási listájának harmadik helyéről jutott be a parlamentbe február végén, mivel azonban később államtitkárrá nevezték ki, Cseh Péter helyettes képviselőként vehette át az ő parlamenti mandátumát. Most azonban lejár Cseh megbízatása, hiszen Kyselica visszaveszi a képviselői helyét.
Az ellenzék már jelezte, hogy a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottságban ki akarják kérdezni Kyselicát.
Igor Matovič kormányfő azt állítja, hogy a katonai titkosszolgálat azon irányítói, akik Peter Pellegrinihez közel álló személyek fel akarták Kyselicát használni az OĽaNO szétzüllesztésére.
(TASR)