Matovičék szerint Fico azzal gyanúsítja Mikulecet, amit ő maga követett el

2021. július 23. - 08:51 | Belföld

Az OĽaNO szerint az ellenzéki Smer elnöke, Robert Fico jól láthatóan elveszítette időérzékét, ugyanis ha valaha szükség volt egy belügyminiszter leváltására bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt, akkor az Robert Kaliňák volt.

Matovičék szerint Fico azzal gyanúsítja Mikulecet, amit ő maga követett el
Fotó: TASR

Az OĽaNO így reagált arra, hogy az ellenzék le akarja váltani Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminisztert. "Hihetetlen, hogy ez az ember mekkora érzéketlenséggel van tele, amikor meg meri gyanúsítani Mikulecet mindazokkal, amiket ő maga követett el. Annál felháborítóbb az egész, hogy épp Mikulecet figyelték meg éveken keresztül Fico gengszterei azért, mert évekkel ezelőtt figyelmeztetett a katonai titkosszolgálat szétlopására“ – áll az OĽaNO nyilatkozatában.

Matovičék szerint Ficóval és Peter Pellegrinivel együtt véget ért az az éra, amikor a korrupt politikusok manipulálhatták és kihasználhatták a rendőrséget, sőt még a szervezett bűnözés irányába is elterelhették. „Ma a büntetőjogi szervek mindenféle politikai beavatkozás nélkül leplezhetik le a bűnhálózatokat, amelyek a legmagasabb szintekig elnyúltak“ – teszik hozzá.

Robert Fico csütörtökön jelezte, hogy pénteken indítványozni fogja Roman Mikulec leváltását. „Nem kívánom, hogy olyan ember legyen a belügyminiszter, aki korrupt és visszaélt a pozíciójával mint a katonai hírszerzés igazgatója“ – nyilatkozta Fico. Mikulec csupán annyit reagált, hogy nem tart az ellenzék próbálkozásától.


TASR/para