Matrin Scorsesét fogadta Ferenc pápa

2016. november 30. - 16:58 | Kultúra

"Nagyon szívélyes" volt Ferenc pápa és Martin Scorsese filmrendező szerdai találkozója - közölte a Vatikán.

Matrin Scorsesét fogadta Ferenc pápa
Fotó: cbs.ca

Az amerikai művész a jezsuita misszionáriusok 17. századi japáni üldöztetéséről szóló új filmje, a Silence (Csend) premier előtti vetítésére érkezett Rómába.

Az 1988-ban világszerte keresztény csoportok haragját kiváltó Krisztus utolsó megkísértése című film rendezőjét felesége és három lánya közül kettő kísérte el a találkozóra.

Scorsese új filmjét kedden vetítették a vatikáni egyetemen négyszáz, Rómában élő jezsuita előtt.

Az argentin származású jezsuita pápa nem vett részt a keddi vetítésen. A történet azonban mindenképpen felkelthette a figyelmét, mert fiatalon misszionárius szeretett volna lenni Japánban. Fél tüdejét azonban eltávolították, így megrendült egészsége miatt kénytelen volt erről a tervéről lemondani.

A szerdai negyedórás magánkihallgatáson Ferenc pápa elmondta vendégeinek, hogy olvasta a film alapjául szolgáló Némaságot, Endo Suszaku japán író 1966-ban megjelent történelmi regényét, amelyet Scorsese csaknem húsz éve készült megfilmesíteni.

A regény két portugál jezsuita misszionárius (a filmben Andrew Garfield és Adam Driver alakítja őket) történetét meséli el, akik mentoruk, Ferreira atya (Liam Neeson) nyomain Japánba indulnak, ahol üldözik a keresztényeket.

"Igaz, de nagyon kemény film, amely mélyreható kérdéseket nyit meg" - írta a Twitteren Francesco Occetta jezsuita, aki részt vett a premier előtti vetítésen és az azt követő beszélgetésen a rendezővel.

A Silence december 23-án kerül a mozikba az Egyesült Államokban.

Az 1540-ben Loyola Ignác által alapított Jézus Társasága katolikus szerzetesrendnek napjainkban 16 740 tagja van (papok, laikus testvérek, szeminaristák és novíciusok).

(MTI)