Mátrix: Feltámadások – A szoftver frissítésébe hiba csúszott

2021. december 30. - 20:56 | Kultúra

Több mint húsz évvel ezelőtt a Mátrix egy olyan világba kalauzolt el bennünket, amilyenben korábban még nem lehetett részünk. A franchise trilógiává nőtte ki magát, számos rajongót szerzett magának, de aztán hosszú éveken át legfeljebb csak videójáték formájában élvezhettük Neo és Trinity kalandjait. Most viszont újra felcsatlakozhatunk a szerverre, a kérdés pedig adott: megéri? Megnéztük a Mátrix: Feltámadások című filmet.

Mátrix: Feltámadások – A szoftver frissítésébe hiba csúszott
Fotó: Warner Bros.

Számos filmrajongó számára képtelenség összeállítani egy top 10-es filmlistát a Mátrix első része nélkül, a folytatások, az Újratöltve és a Forradalmak pedig ugyan csalódást okoztak, lényegében egy kerek történetet kaptunk, amit a rendezőtestvérpár, Lilly és Lana Wachowski is lezártnak tekintett. A Warner Bros. éveken át sikertelenül ostromolta a testvérpárt, hogy készítsék el a negyedik részt, ők hajthatatlanok voltak, mígnem 2019-ben Lana úgy döntött: akár testvére nélkül is, de újraindítja a Mátrixot.

Neo újfent Thomas Andersonként, furcsa emlékképekkel gyötörve éli mindennapjait. Egyszer csak megjelenik egy lány, hogy felfedje előtte az igazságot, és bár Neo eleinte nem tudja eldönteni, hogy mi a valóság és mi nem, végül vele tart, és megtapasztalja, hogyan is alakult az emberek és gépek sorsa, amíg ő a Mátrix rabja volt.

Manapság a filmstúdiók előszeretettel nyúlnak vissza a régi, jól bevált filmekhez, karakterekhez, hogy újabb bőrt húzzanak le róluk, hiszen a filmiparban a nosztalgiafaktor óriási erővel bír. Az embereket szabályosan vonzzák a folytatások, főként, ha hosszú évek elteltével élesztenek újjá franchise-t, hiszen ki ne akarná ugyanazt az érzést átélni, mint tizenakárhány évvel ezelőtt? És itt jutunk el a kérdéshez, hogy a Mátrix: Feltámadások tudja-e hozni azt a hangulatot, amit az 1999-es Mátrix?

Az eredmény megoszthatja a közönséget, hiszen alaposan megváltozott a szoftver, mondhatni leegyszerűsödött – már nincs szükség telefonra a kilépéshez, illetve egyetlen gombnyomással küzdhetünk le nagy távolságokat. Ez ugyebár betudható a technikai fejlődésnek, csakhogy a film ezen a téren kimondottan destruktív, ugyanis elvették azt, ami a címszó egyik fő lényegi mivoltát adta, és csak nagyon kevéske újat tud felmutatni, amivel a Mátrix nem csak egy szimpla díszlet lenne. Korábban mind a nézőknek, mind a szereplőknek alkalmazkodniuk kellett a szoftver szabályaihoz, ami remek feszültségnövelő tényezőként működött, volt tétje a látottaknak, a Feltámadásokból viszont mindez hiányzik.

Ezen a téren említhetjük az akciójeleneteket is, amelyek a Mátrix mind a három részének amolyan védjegyei voltak, és máig megmaradtak emlékeinkben, mint például a maratoni autópályás üldözés, vagy amikor Neo Smith ügynökök tömegével harcolt az esős lakótelepen. A Feltámadások viszont nagyon visszafogott ezen a téren: jóval kevesebb akcióban lehet részünk, amik néhány jelenetet leszámítva nem túl ötletesek (Neo és Trinity motoros meneküléséért azért jár a pont), a korábbi filmeket idéző mozdulatokban pedig már nincs akkora átütőerő, nem szólnak akkorát.

Ami a cselekményt illeti, a felütés nagyon ötletesnek mondható, amolyan görbe tükröt állít maga a film elé, amivel megkérdőjelezi a franchise-ok folytatásának létjogosultságát. Ez az önreflexív üzemmód viszont hamar átvált a film fő műfajába, ami sajnos nem az akció vagy a sci-fi. Korábban is megtapasztalhattuk, hogy Neo és Trinity szerelmi szála bélelt helyet élvez a cselekményben, ez pedig most hatványozottan igaz, így tulajdonképpen a Feltámadások kvázi a két karakter szerelmes történetének tudható be. A két főhős motivációja ismert, de a többi kulcsszereplőjéről csak néhány tőmondatban szerezhetünk tudomást, amit nem biztos, hogy mindenki kapásból dekódolni tud.

Keanu Reeves és Carrie-Anne Moss között ezúttal is megvan a kémia, kettejük közül mégis inkább utóbbi meggyőzőbb, ami talán annak is betudható, hogy Reeves ezúttal a karakter áltál megkívánt savanyúbb, unottabb formát hoz. Neil Patrick Harris Elemzője viszont üde színfoltja a filmnek, a színész jól láthatóan élvezi a ráosztott szerepet. Yahya Abul-Mateent tisztelhetjük az új Morpheus szerepében, akiben bár megvan a potenciál, mégis inkább a pojácás énjével marad meg az emlékezetünkben. Jonathan Groff mindent kihozott magából az új Smith ügynökként, Hugo Weavingtől viszont nagyon messze van.

A Mátrix: Feltámadások tehát alaposan upgrade-elte a franchise-t, sikerült megújulnia, de annak árán, hogy jelentősen kigyomlálta identitásának alapját, emellett látványvilágban és akcióban sem hat már üdén. Ugyanakkor, ha mindezt csak felvezetésként fogjuk fel, és a készítők képesek lesznek kiaknázni a felmerülő lehetőségeket, akkor reménykedve várhatjuk az esetleges folytatást.


(tt)