A medvék nem választanak

Úgy vélik, szabadon oda mennek, ahová csak tetszik nekik a széles, tágas térben. De a tér, az erdő se nem elég széles, se nem elég tágas. Minden tele van emberrel és pöfögő és/vagy mozgó masinákkal. Továbbmigrálnak hát. „Szabadon.” Ha egyáltalán át tudnak menni az utakon, amelyeken a masinák száguldoznak. Nem választhatnak hol, ott mennek, ahol lehet, ahol nincs kerítés. És vagy túlélik, vagy nem. A masinák gyorsak és kemények, szétütik a macikat, ha elébük kerülnek.

Az emberek meg, akik miatt máshol nincs se kaja, se nyugi, visszazavarják őket valahová, ahol nincs kaja, se nyugi, se normális erdő. Vagy pedig helyben intézik el őket. Golyókkal szétütik a macikat, ha elébük kerülnek.

Medvéink őshonos lakosok. Voltak. Most már kisebbség.

Medvéink hasznát nem akarjuk látni. Csak a kárt, a rájuk fordítandó energiát, pénzt, a veszélyt. Pedig nem lenne veszély, ha nyugiban élhetnének, ahol éltek. De akkor mi nem férnénk el.

A medvét a törvény védi, de a medvéknek nincs saját parlamenti képviseletük. Nem tömörülhetnek pártokba, nem választhatók. Jól jönnek képnek, logónak, aranyos dizájnállatkának, még bőrnek is, de ugyebár otthonra már nem kéne medve… Visszaélünk medve mivoltukkal.

A medvék nem választanak.

A medvéket majd az emberek képviselik: az az állatfaj, amely miatt ott tart az ursus, ahol tart. Ilyen a medvesors – semmi köze az igazsághoz és a demokráciához. A medvék átvert rászorulók, éhezők, kényszerbűnözők, éhséglázadók, faji megkülönböztetésben részesítettek, hajszák áldozatai a saját hazájukban. Nekik nem jutott demokrácia.

Amikor medvét látunk, ne csak a medvét lássuk. Sok olyan medve van, amelyik már szinte ember. Sok olyan ember van, amelyiknek medvesors jutott. A medvék nem választanak.

De mi igen.