Medvetámadások azóta szaporodtak el, hogy tilos vadászni a ragadozókra

Romániában egyre több a halálos medvetámadás, ebben az évben már hárman estek áldozatául az ilyen támadásnak. A nemzetközi vadászszervezetek a román kormány hozzáállásának megváltoztatását szorgalmazzák.

Medvetámadások azóta szaporodtak el, hogy tilos vadászni a ragadozókra
Illusztráció

Június elején az EU soros elnöki tisztségét betöltő Romániában tanácskoztak azok a szakemberek, akik kielemezték a balkáni országban kialakult helyzetetet azt követően, hogy 2016-ban a román környezetvédelmi miniszter megtiltotta az országban a nagytestű ragadozók vadászatát. Attól az évtől számítva viszont jócskán megugrott az emberre veszélyt jelentő medvetámadások száma. 

Az európai és nemzetközi vadászati társaságok (CIC, FACE) szerint az állományszabályozás hiánya miatt könnyen meglehet, hogy az érintett romániai vidékek lakosai a maguk kezébe veszik a helyzet rendezését, ami törvénytelen leölésekhez vezethet. 

(polovnickakomora.sk)