Még 2015-ben sikkaszthatott a pozsonyi reptéren elcsípett olasz

2019. április 16. - 17:34 | Belföld

A pozsonyi repülőtéren letartóztatott olasz állampolgár ügyének nincs köze a jelenlegi helyzethez, hanem egy 2015-ös, vagy későbbi üggyel lehet kapcsolatos, ahol a Szlovák Villamos Művek (SE) kárára sikkasztás gyanúja áll fenn – mondta kedden Peter Pellegrini miniszterelnök (Smer-SD).

Még 2015-ben sikkaszthatott a pozsonyi reptéren elcsípett olasz

Elmondása szerint a villamos művek egy korábbi magas beosztású vezetője lehet az illető, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. Hozzátette, nem ismeri az ügy részleteit. „A villamos művek ilyen magas beosztású vezetőjének, olasz részvényesének letartóztatása mementó lehet. Jól figyeljenek rá a vállalat mai vezetői, akik a részvényest képviselik" – mondta Pellegrini. Rámutatott, ha hasonlóan felelőtlenül viselkednek a mohi atomerőmű befejezésének ügyében, ha pénzügyi visszaéléseket követnek el, mindent megtesz, hogy hasonló sorsra jussanak.

A két olasz állampolgár egyikét, akit sikkasztással gyanúsítottak, és aki a bűncselekmény elkövetésének idején a villamos művek egyik vezetője volt, felmentették. A Nemzeti Bűnmegelőzési Ügynökség (NAKA) hétfőn a pozsonyi repülőtéren letartóztatott egy olasz férfit, miután leszállt a Milánóból érkező gépről. A csalással és sikkasztással gyanúsítják.

TASR