Még a kormányból is távoznának Bugárék, ha nem sikerülne visszacsinálni a lex DAC-t

2019. április 5. - 12:19 | Belföld

Bugár Béla magára vállalta a felelősséget azzal összefüggésben, hogy a parlament – kilenc hidas képviselővel együtt - elfogadta az állami jelképekről szóló törvényt, amelyik értelmében rendezvényeken tilos lenne énekelni akár a magyar himnuszt is. Dolgoznak a kérdés rendezésén, olyan kormányban nem maradnának, amelyik nem tudná a kialakult problémát megoldani.

Még a kormányból is távoznának Bugárék, ha nem sikerülne visszacsinálni a lex DAC-t
Fotó: tasr

A Híd frakciójában érvényes feladatmegosztás szerint Bugár Béla feladatkörébe tartozik a tárgyalt - az állami jelképekről szóló - jogszabály követése, de ő éppen betegszabadságon volt, amikor ez a kérdés napirendre került. A pártelnök megjegyezte, ha bent ül a törvényhozási vitán, akkor ezt a vitatott rendelkezést észrevette volna, de akkor éppen a “kés alatt feküdtem” – utalt Bugár a pár napja végzett porckorongműtétjére.

“Elnézést kérünk ezért a törvényért, de tudjuk, ez nem elég.” Ezért lépéseket kell tenni, hogy a jelképekről szóló, és a sajtóban lex DAC-nak is nevezett jogszabály ne léphessen hatályba. Ennek érdekében a Híd felvette a kapcsolatot az államfővel, hogy ne írja alá a törvényt, hanem adja vissza újradolgozásra a parlamentnek. Ezzel párhuzamosan a koalíciós partnerekkel is megegyeztek Bugárék.

Ha erről a kérdésről “a koalíción belül nem lenne egyezség, akkor természetesen tudjuk, mit kell tennünk. Olyan kormánykoalícióban nem maradhatunk.” – szögezte le a parlament hidas alelnöke. Hozzátette, de mivel megegyeztek, a parlament következő – május 9-én kezdődő – ülésszakának első pontjai között módosíthatják ezt a jelképekről szóló, de egy “csak” (iba) szócska miatt himnuszéneklést is tiltó rendelkezést.

Bugár leszögezte, ezt a szerencsétlen kitételt nem csupán a hidasok nem vették észre, hanem a koalíció kritikusai sem. “Ez a rendelkezés nem való Európába, főleg nem a 21. században. Az a fontos szerinte, hogy a módosított szabály még nem hatályos, ezért a kijavítására lehetőség adódik.

A pártelnök elárulta azt is, hogy a lex DAC miatt Bastrnák Tibor frakcióvezető szerdán felajánlotta, hogy lemond a képviselőcsoport irányításáról. A frakció politikusai titkos szavazáson ezt a lehetőséget azonban elutasították.

(sp)

Címkék: Bugár Béla, lex DAC