Még mindig nem hallgattatták el a recsegő Placido Domingót Párkányban

2018. április 9. - 15:43 | Régió

A párkányi Kossuth utca lakói bíznak abban, hogy hamarosan elhallgat Verdi Traviatájának végtelenített, rettenetes minőségben hallható áriája Placido Domingo előadásában, amit immár tizenhat éve kisebb megszakítással kénytelenek hallgatni reggel hattól este tízig.

Még mindig nem hallgattatták el a recsegő Placido Domingót Párkányban
Fotó: SME-archív

Március elején írtunk arról, hogy a Legfelsőbb Bíróság helyt adott a város 2015-ben meghozott előzetes intézkedésének, mely arról szól, hogy az önkormányzat megtiltja a lakosok zaklatását a zene sugárzása által.

"Tudunk róla, hogy a Legfelsőbb Bíróság már a múlt hónapban megerősítette a Nyitrai Kerületi Bíróság korábbi döntését, egyszersmind a mi határozatunkat, mostanáig viszont neme kaptuk kézhez a bíróság döntését írásban. Emiatt várnunk kell, csak azt követően tehetünk további lépéseket. Célunk továbbra is az előzetes intézkedés végrehajtása" - nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Szabó Eugen, Párkány polgármestere.

Időközben az ügyészség is eljárást kezdeményezett az ügyben veszélyes zaklatás gyanújával, amiért hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

A 2015-ben kiadott városi intézkedést követően egyébként a zenélő ház egy időre elhallgatott, N. É., a ház tulajdonosa azonban bíróságon támadta meg a városi határozatot. A járásbíróság, majd a kerületi bíróság is jóváhagyta a városi határozatot, az azonban még mindig nem emelkedett jogerőre, ugyanis a tulajdonos fellebbezett. Tavaly szeptemberben, két év némaság után pedig visszakapcsolta a zenét. A Legfelsőbb Bíróság márciusi döntése ellen már nincs fellebbezési lehetőség. Amint kézbesítik a bíróság írásos döntését, végrehajtható a határozat, amennyiben pedig a zene nem hallgat el, 1700 euróig terjedő bírsággal sújthatják a ház tulajdonosát. Szabó Eugen már korábban közölte, nem bírságolni akarnak, hanem végrehajtani az határozatot, erre pedig számos alternatívájuk van, amit nem részletezett.

Időközben a zenélő ház tulajdonosa becsületsértésért, szellemi tulajdona, illetve egy róla készült fénykép jogtalan használatáért pert indított portálunk ellen is, mely ügyben legutóbb márciusban tárgyalt a Dunaszerdahelyi Járásbíróság, legközelebb pedig május 11-én fog.

(TASR)