Még mindig nem látszik belőle semmi, de idén elkészülhet a sikabonyi körforgalom

Jó pár éve tervben van, idén már konkrét lépések történtek, történnek és a tervek szerint el is kellene készülnie, viszont még egy ásónyom sem látszik a sikabonyi temetőhöz tervezett körforgalomból.

Még mindig nem látszik belőle semmi, de idén elkészülhet a sikabonyi körforgalom
Fotók: Paraméter

Korábban már írtunk róla, hogy az egyik legkorábbi cikkünk, amelyben már szóba került a Nagyabonyi út, a Kertész és a Czibók utca kereszteződésében megépítendő körforgalom, 2011-es, és akkor olyan kontextusban került szóba, hogy abban az évben azt a VMK előtti tér rekonstrukciója során elkövetett hibák miatt kellett beáldozni.

A körforgalom városi és megyei közös beruházásból valósul meg, és idén 458 ezer euró van jóváhagyva erre a célra, amiből 250 ezer eurót téríthet a megye.

Archív felvételünkön látható a helyzet csúcsidőben

Érdeklődtünk a városházán, hol tart a beruházás. Bogyai Gábortól, a beruházási osztály vezetőjétől pedig megtudtuk, hogy jelenleg a tervezett körforgalom alatti telkek rendezése zajlik a Szlovák Földalappal, illetve az OMV vállalattal. A Czibók utca és az kereszteződés egyik sarkában található OMV benzinkút között ugyanis egy kis terület  a földalapé, egy másik pedig a vállalaté.

„Miután ez rendeződik, közbeszerzést írhat ki a város a beruházás kivitelezésére, majd amikor annak meglesz a győztese, pontosabb dátumot tudunk mondani a befejezésére. Előzetes információink szerint a körforgalom megépítése két hónapot vehet igénybe. Az időjárási viszonyok is mérvadóak, de amennyiben idén elkezdik építeni, akkor azt idén be is kell fejezni” – szögezte le az osztályvezető.

Kattints a nagyobb képért!

Amit a gyakorlati megvalósításáról tudni érdemes, hogy a körforgalom két letérősávot is magába foglal majd a Nagyabonyi útról: a városból kifele haladva jobbra le lehet majd kanyarodni a Kertész utcába, míg ellenkező irányból szintén jobbra a Czibók utcába.

A körforgalom magába foglalja járdák és kerékpárút létesítését is, és épp emiatt kell levágni egy darabot a Nagyabonyi út és a Kertész utca sarkán található sikabonyi temető zöld területéből, melynek kerítését áthelyezik.

A temető elején található zöld területből egy részt fel kell áldozni

Továbbá szintén a bicikliút miatt át kell helyezni a temetővel szemben lévő sarkon található szeméttároló ketrecet, és ott a tervek szerint megszűnik hat parkoló is, helyettük viszont létrehoznak a lakóházak között.

(SzT)