Még a Pfizer sem tudja, mikor érkezhet a koronavírus elleni vakcinából Szlovákiába

2020. november 28. - 11:26 | Belföld

A Pfizer vállalat egyelőre nem tudja, mikor érkezhet az általuk fejlesztett koronavírus elleni vakcinából Szlovákiába.

Még a Pfizer sem tudja, mikor érkezhet a koronavírus elleni vakcinából Szlovákiába
Fotó: TASR

A vállalat nevében Dáša Mertiňáková osztotta meg állásfoglalásukat a sajtóval, ez azt is tartalmazza, hogy egyelőre azt sem tudni, az Európai Unió illetékes szervei mikor hagyhatják jóvá a vakcinát. Jelenleg folyamatban van az Európai Gyógyszerügynökség vizsgálata.

A Pfizer korábban közölte, hogy a koronavírus elleni vakcinájuk 95 százalékban hatékony és nincsenek súlyos mellékhatásai. A kísérletek során az oltás megakadályozta a Covid-19 enyhe és súlyos formáit, és 94 százalékban hatásos az idősebbeknél is, akikre nagyobb veszélyt jelentenek a vírusfertőzés szövődményei. A Pfizer és a BioNTech közös vizsgálatában közel 44 ezer önkéntes vett részt.

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter szerdán, a Központi Válságstáb ülését követően közölte, december második felében az első 300 ezer vakcina megérkezhet Szlovákiába. Az első szakaszban 150 ezer embert szeretnének beoltani. Az első körben az egészségügyben dolgozók, valamint az ő tevékenységüket támogató, illetve stratégiai fontosságú ágazatokban dolgozók számára teszik elérhetővé, mint a rendőrség, tűzoltóság vagy az energiaszolgáltatók munkatársai. Ugyancsak elérhetővé teszik a legveszélyeztetettebb csoportok számára. Az oltás ingyenes és önkéntes alapú lesz.

Novemberben egy picit emelkedett azok aránya a népességen belül, akik beoltatnák magukat a koronavírus ellen. Míg szeptemberben még 23,5% volt az arányuk, addig október és november fordulóján már 26,8%. Ennél azonban még mindig jóval többen vannak azok, akik nem oltatnák be magukat. A válaszadók 44,3%-a válaszolt így, míg 28,9% nem tudott válaszolni a kérdésre. Az eredmény április óta a legmagasabb - akkor azonban még ennél is jóval magasabb, 41% volt azok aránya, akik vállalnák az oltást.

(TASR/parameter)