Még a sportkommentátor gyomra is felfordult attól, amit a Ružomberok-Slovan bajnokin látott (VIDEÓ)
Amint arról beszámoltunk, szerdán a Slovan Bratislava 2:1-es győzelmet aratott a Ružomberok otthonában, a Niké Liga elhalasztott bajnoki mérkőzésén. A találkozón történt egy, s más, ami már a mérkőzés közvetítőjénél is kiverte a biztosítékot.

A pozsonyiak az 58. percben szerezték meg a vezetést Čavrić révén, ám a hazaiak hat perccel később egyenlíteni tudtak Chrien találatával. A hazaiak részéről viszont már nem jött össze a fordítás, mivel három perccel később a rózsahegyi Mrva megkapta második sárga lapját, amiért fellökte ifjabb Weisst, így a kiállítás sorsára jutott. A Slovan a 74. percben ki is használta az emberelőnyt, Strelec találata pedig egyben a győzelmet is jelentette.
Sokakban felmerülhetett, hogy a mérkőzés játékvezetője, Michal Očenáš ítéleteivel alaposan az égszínkékek malmára hajtotta a vizet, és nem mellesleg egyes pillanatokban úgy tűnt, hogy nem képes kézben tartani a mérkőzést, ugyanis 13 sárga lapot is kiosztott.
Egyet ifjabb Weiss is kapott már a 9. percben, miután reklamálás közben odaütött a mellette elfutó hazai Gerecnek. A 79. percben a Slovan csapatkapitánya hasonló szabálytalanságot követett el, mint pár perccel korábban Mrva, csakhogy míg rózsahegyi ellenfele a megmozdulásért sárgát kapott (ami után villant a piros is), Weiss megúszta az újabb lapot, ezáltal pedig a kiállítást is.
Ovplyvníl rozhodca Očenaš svojim verdiktom a vylúčením Mrvu výboj stretnutia v zápase Ružomberok - Slovan Bratislava? #bavmesaolige pic.twitter.com/WNvkBjbzcs
— Jozef Kopčo (@jozef_kopco) September 27, 2023
Marek Arpáš, a mérkőzést közvetítő VOYO kommentátora már a mérkőzés során is megjegyezte, hogy a játékvezető kettős mércét alkalmaz, de igazán csak a lefújást követően, a közösségi oldalán fakadt ki.
„Én szégyellem magam azért, amit ma a Ružomberok – Slovan Bratislava mérkőzésen láttam. Fuj”
– írta bejegyzésében Arpáš, majd egy hozzászólásban hozzátette: „Szomorú, amit a Slovan művelt. Očenáš jól kezdett fújni, de a támadások után elásta magát.”
Až sa hanbím za to, čo som dnes videl v zápase Ružomberok - Slovan Bratislava. Fuj.
— Marek Arpas (@MarekArpas) September 27, 2023
-para-