Még a végén vád alá helyezik az összes smeres képviselőt!

2019. december 7. - 09:08 | Belföld

A Smer képiselői nyilánosan kiálltak vezérük, Robert Fico mellett, annak meggyanúsításával szemben.

Még a végén vád alá helyezik az összes smeres képviselőt!
Fotó: TASR

A képviselők csütörtöki sajtótájékoztatójukon kijelentették: a Smer-SD frakciója egyetért azzal, amit Fico mondott. A Markíza viszont pénteken megtudta, hogy a NAKA vizsgálja a cselekmény eme fejleményét is, egyelőre azonban nem döntöttek, meggyanúsítják-e őket is.

Fico ellen extrémizmus ügyében indult büntetőeljárás, amiért egy Facebook-videójában az ĽSNS képviselője, Milan Mazurek romákra tett rasszista kijelentései okán történt elítélése után leszögezte, Mazurek nem tett mást, mint kimondta, amit az egész ország gondol. Fico képviselőtársai most tulajdonképpen ugyanezt tették, egyetértettek.

Fico pénteken újból megosztotta a korábbi posztját, mert szerinte a meggyanúsítása csak egy mediális színjáték.

A Markíza megszólaltatott egy szakembert, aki szerint a Smer képviselői egy független nyomozást akarnak befolyásolni. "Senki nem állhat a törvények fölött."

A Smer képviselői ugyanis jelezték azt is, hogy szeretnék összehívni a parlament belbiztonsági bizottságát, melyre meghívnák a vizsgálatot felügyelő ügyészt és az országos rendőrkapitányt, hogy adjanak magyarázatot a cselekményre.

A szakértő szerint ugyanakkor ez fenyegetően hangzik, holott egy bűncselekménnyel való nyilvános egyetértés szintén bűncselekményt jelent, függetlenül attól, hogy azt egy volt miniszterelnök, pártelnök vagy bárki más követi el.

(TVnoviny.sk)