Megborult részeg fiatal dörömbölt az idősek ajtaján újév hajnalán, és nem akart távozni

2018. január 4. - 18:08 | Régió

Pozsonyból elment vidékre szilveszterezni a 22 éves fiatal, de egy kissé megborult az éjszaka.

A srác a haverjaival ünnepelte a szilvesztert egy felsőszecsei (Horná Seč - Lévai járás) vikkendházban, hajnalban viszont eltűnt. Božena Bruchterová kerületi rendőri szóvivő közlése szerint éjfélkor még látták őt, később viszont már nem.

Ezután hajnali ötkor került elő, de egy idegen ház előtt, melynek ajtaján dörömbölt. Idős házaspár élt ott, egy 72 éves asszony ki is nyitotta neki az ajtót, mivel azt hitte, az unokája jött meg, akit egyébként ugyanúgy hívtak mint a dörömbölő részeget. Mikor meglátta, hogy egy idegen áll kint, megpróbálta becsukni az ajtót, a fiatal viszont ezt nem hagyta, benyomta az ajtót.

Az idősek megpróbálták rábírni, hogy távozzon, de nem volt hajlandó, mire kihívták a rendőröket, akik pedig őrizetbe vették. Kihallgatni nem tudták, mert mattrészeg volt. Meg kellett várni, míg kijózanodik, azután pedig rettenetesen sajnálta a történteket.

(TASR)