Megérkeztek Dunaszerdahelyre a kelet-szlovákiai diáksportolók

2018. október 4. - 19:23 | Sport

Felvonulással, ünnepélyes megnyitóval indul pénteken 9 órakor a szlovákiai magyar alapiskolák idei Diákolimpiája a városi sportcsarnokban.

Megérkeztek Dunaszerdahelyre a kelet-szlovákiai diáksportolók
Lelkes Vince felvételei a 2016. évi megnyitón készültek - További felvételekért kattints!

Háromszáznál több sportoló vesz részt a két évente megrendezendő sportvetélkedőn. Az elsőt 2012-ben tartották meg.

A diákok öt sportágban – atlétika, labdarúgás, kézilabda, sakk, asztalitenisz – mérik össze rátermettségüket az országos döntőben. A finálét regionális versenyek előzték meg.

Ollári Attila, a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium – az egyik főszervező intézmény – igazgatóhelyettese csütörtökön a kora esti órákban a Paraméternek elmondta: megérkeztek a Csallóközbe az első csapatok Királyhelmecről, Szomotorról, Szepsiből, Tornáról, Fülekről és Rozsnyóról, éppen tart a diákok és kísérőik elszállásolása. A sportgimnázium kollégiumában jó a hangulat, a sportolók lelkesen készülnek a holnapi versenynapra. A kiírásban nem történt változás, a tervezetthez mérten azonban emelkedett a sakkozók létszáma, amely meghaladja a 40 főt.

Helyszínek: a városi sportcsarnok (kézilabda), a Vámbéry-alapiskola és a sikabonyi városrész sporttelepe (atlétika), asztalitenisz és sakk (a sportgimnázium épülete), kispályás labdarúgás (a sportgimnázium areálja és a város műfüves pályája).

(lv)