A megerőszakolt kislány hívta a rendőrséget, de az ügyeletes nem hitt neki

2017. május 9. - 09:41 | Régió

Az egész országot megrázta az a május 3-i, észak-szlovákiai eset, mely során egy 35 éves férfi megerőszakolt egy templomból hazafelé tartó, 10 éves kislányt. Az üggyel kapcsolatban most újabb, nyugtalanító részletek derültek ki.

A megerőszakolt kislány hívta a rendőrséget, de az ügyeletes nem hitt neki
Rendőrök vezetik a gyanúsítottat

Május 3-án este, Tvrdošínban egy piros Škoda Fabia állt meg egy éppen hazafelé gyalogló, 10 éves kislány mellett. A kocsi sofőrje felajánlotta neki, hogy hazaviszi, és bár a lány nem lakott messze, elfogadta az ajánlatot. A férfi azonban nem haza vitte őt, hanem egy félreeső parkolóban állt meg, és tapogatni kezdte áldozatát.

"A kislány ellenállt, emiatt a gyanúsított többször megütötte őt, majd szexuálisan bántalmazta. Áldozatát ezután kirakta a kocsiból, és elhajtott a helyszínről" - közölte Jana Balogová rendőrségi szóvivő.

A pokoli történet ezzel még nem ért véget. A nyomozás során kiderült, hogy a 10 éves kislány azonnal hívta a 158-as segélyhívószámot, hogy értesítse az esetről a rendőrséget, ám a telefont kezelő ügyeletes zsaru nem hitt neki.

"Ne viccelődj!"

- mondta a kétségbeesett kislánynak a rendőr, majd bontotta a vonalat. Az ügyeletest emiatt később felelősségre vonták, ám büntetésének részleteiről nem tájékoztattak. A kislány végül elfutott egy közeli társasházig, egy ottani lakó nyújtott neki segítséget - akinek hívására a rendőrség már komolyan vette az esetet.

"A Zsolna Megyei Rendőrkapitányság igazgatója személyesen indított vizsgálatot, és győződött meg arról, hogy az áldozat valóban értesítette a rendőrséget, de nem küldtek neki segítséget. Az igazgató azonnal intézkedett a segélyhívást hibásan kiértékelő rendőr ellen, és gondoskodott arról, hogy a hiba ne ismétlődhessen meg a jövőben" - tájékoztatott a rendőrségi szóvivő.

Az elkövetőt elkapták

A 10 éves kislány támadóját 24 órán belül sikerült rendőrkézre keríteni. A 35 éves, tvrdošíni Marek - aki lengyel feleségével egy csecsemőkorú gyermeket nevel - vizsgálati fogságba került. Nemi erőszak miatt helyezik hamarosan vád alá, 7-től 15 évig tartó börtönbüntetésre számíthat. Áldozatát jelenleg kórházban ápolják - sérülései nem súlyosak, de még mindig a szörnyű történések hatása alatt van, és nem szívesen kommunikál.

(noviny.sk)