Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy újságírónőt a bolgár Duna partján

Holtan találták Viktoria Marinova 30 éves újságírónőt a bolgár Rusze városában, a Duna partján. A rendőrség megállapította a gyilkosságot és a nemi erőszakot, azt viszont egyelőre nem, hogy annak a munkájához lehet köze. Marinova korrupciós ügyekről is írt.

Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy újságírónőt a bolgár Duna partján
Victoria Marinova

Viktoria Marinova a kereskedelmi bTV-nél dolgozott, mely a legnézettebb televíziós csatorna Bulgáriában. Tulajdonosa a Central European Media Enterprises (CME) vállalat, mely Szlovákiában például a Markíza mögött áll.

Halálhíréről a szervezett bűnözéssel és korrupcióval foglalkozó nemzetközi OCCRP szervezet tájékoztatott a Twitteren.

SME a bolgár Dnevnik portálra hivatkozva közölte, hogy Marinovát a halála előtt megerőszakolták és brutálisan megverték. Holttestét a bozótosban találták meg egy móló közelében a Duna mellett.

A bolgár belügyminisztérium szerint a nőt szombaton délután 14 óra körül gyilkolhatták meg. A nyomozók egyelőre nem találtak arra utaló jelet, hogy a gyilkosság összefügghet a fiatal újságírónő munkájával, ugyanakkor több nyomozati verzióval dolgoznak.

A helyi nyomozók szerint nem épp szokványos a hasonló gyilkossági eset arrafelé. 

(SME)