Megfontolandó szempontok telefonszerviz esetében

2021. február 25. - 13:13

A mobiltelefonok roppant népszerűek, nem véletlen, hogy sűrűn lehet látni olyan üzleteket, amelyek kifejezetten egy adott márka értékesítésére vagy éppen szervizelésére specializálódtak. 

Nem minden az ár

A sok üzlet megjelenése nem feltétlenül, de nagy eséllyel jelenti azt, hogy felhígult a szakkereskedések és a szervizek kínálata. Éles a verseny, ami azt jelenti, hogy sokan azzal próbálnak maguknak új vevőket találni és új vevőkört kiépíteni, hogy a versenytársaknál alacsonyabb áron hirdetik a szolgáltatásaikat.

Rutinos vásárlók azonban tudják, hogy nem csak az ár az, ami számít, hanem figyelembe kell venni a tapasztalatot, a megbízhatóságot és nem utolsósorban a garanciális feltételeket is.

A tapasztalat sokat számít

Újonnan megjelenő üzletek esetében a szakmai stáb mögött feltehetően nem áll akkora szakmai tapasztalat, mint mondjuk egy évtizedek óta működő üzlet esetében. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem értenek hozzá, lehetséges, hogy korábban is elektronikai készülékekkel foglalkoztak, viszont van rá esély, hogy nem feltétlenül csak telefonokkal vagy éppen egy konkrét márka készülékeivel.

A friss üzletek többsége azért nyílt, mert jó üzleti lehetőséget láttak az adott termékben vagy márkában. Ilyenkor persze fel kell futtatni az üzletet, aminek a túlságosan kedvező árak nyújtása lehet az egyik eszköze, illetve az alacsony árakkal el lehet terelni a figyelmet az olyan egyéb dolgokról, mint például a rutintalan munkavégzés vagy a nem megfelelő garancia.

Ha szeretnéd készülékedet biztos kezekben tudni, akkor mindenképpen érdemes megnézned a GSM Pont szolgáltatásait.

A garanciát is érdemes szem előtt tartani

Megjavíttatjuk a készülékünket, majd pár hét, esetleg nap rendszeres használat után ismét szembetaláljuk magunkat ugyanazzal a problémával. Mi ilyenkor a teendő?

Természetesen ismét el kell vinni a szervizbe. Ha olyan helyen történt a korábbi szervizelés, ahol az ár nem tartalmazott garanciát, akkor most ott tartunk, hogy ismét kifizethetjük ugyanazt az összeget, tehát az elsőnek kedvezőnek tűnő ajánlat miatt máris kétszer kellett a zsebünkbe nyúlni. És mi arra a garancia, hogy nem kell ismét ugyanaz a probléma miatt a szervizhez fordulni és harmadjára is kinyitni a pénztárcánkat? A válasz feltehetően mindenki számára egyértelmű.

Egyéb megfontolandó szempontok

Egy régóta a piacon lévő üzlet feltehetően már rendelkezik megfelelő raktárkészlettel is, hiszen elég problémás lenne, ha minden egyes alkatrészt rendelgetni kellene. Feltehetően az ügyfelek nem sokáig bírnák ezt türelemmel, és lehet, hogy nem is szívesen ajánlanák ismerőseiknek az üzletet. A megfelelő készlet- és háttér-támogatottság nagyban le tudja rövidíteni a szervizelés idejét, akár pár óra leforgása alatt is el lehet végezni.

(PR-cikk)