Meghalt Cséfalvay Pál dunaszerdahelyi vállalkozó

2015. november 13. - 15:50 | Régió

Csütörtökön este baleset következtében elhunyt Cséfalvay Pál dunaszerdahelyi vállalkozó.

Meghalt Cséfalvay Pál dunaszerdahelyi vállalkozó
Cséfalvay Pál (Fotó: Paraméter)

A Paraméter a család környezetéből származó személytől értesült a vállalkozó halálhíréről. Eszerint Cséfalvay csütörtökön este Sárosfán, egy, az érdekeltségébe tartozó telepen álló csarnokról zuhant le, ez okozta halálát. A haláleset pontos körülményei nem ismertek.

Cséfalvay Pál legutóbb azzal került be a médiába, hogy Dunaszerdahelyen a VMK mellett az ő tulajdonába tartozó épületben nyitott ügyfélfogadó irodát a Jobbik magyar országgyűlési képviselője.

2009-ben a Harmónia AT elnevezésű polgári társulásával került a köztudatba. A 2010-es szlovákiai parlamenti választások előtt egy évvel alapított társulás célja a szlovákiai magyar autonómia kiharcolása volt, ám a szervezet mégsem ezzel érdemelte ki a sajtó figyelmét. Az Új Szó újságírója 2009 májusában a Harmonia AT weboldaláról letöltötte a szervezet alapszabályzatát, a dokumentum fájlinformációiból pedig kiderült, hogy azt egy volt szlovák titkosügynök, Igor Cibula számítógépén írták.

Cibula akkoriban ezt először tagadta, később azonban úgy magyarázkodott, hogy szerinte arról a számítógépről lehet szó, amelyiket dunaszerdahelyi barátjának ajándékozott, és aki kapcsolatban áll az autonómiatörekvéseket hirdető Harmóniával. Barátja nevét nem akarta elárulni, mondván: nem szeretné fölöslegesen belekeverni a botrányba. Ján Slota mindenesetre 2009 májusában a történések tudatában alkalmat talált arra, hogy jól kiboruljon a dunaszerdahelyi autonómiatörekvések miatt, mozgósítva ezzel saját szavazóit.

Cséfalvay Pál akkor úgy nyilatkozott, hogy semmi köze a titkosszolgálathoz, és a sajtó csupán le akarja járatni.

Aztán a belügyminisztérium tett pontot az ügy végére, amikor 2009 júniusában az ominózus törekvések miatt feloszlatta a polgári társulást.

A titkosszolgálattal összefüggésbe hozott polgári társulás miatt mondott le 2009 májusában dunaszerdahelyi városi képviselői mandátumáról Török Elemér, aki az MKP listáján jutott a testületbe. Azzal indokolta döntését, hogy a Cséfalvay által vezetett Harmónia AT polgári társulás támogatójaként felelősséget érez a társulás tisztázatlan titkosszolgálati praktikákba való belekeveredéséért.

-para-