Meghalt a kisbaba és a fiatal édesanya is. Az orvos ártatlannak érzi magát

2023. február 18. - 10:29 | Régió

A bíróság elé került az ügy, mely során halálokozással vádolják a tőketerebesi Svet zdravia kórház orvosát, akinek a keze alatt 2016-ban meghalt egy 22 éves édesanya. Kisbabájának ekkor már nem vert a szíve.

Meghalt a kisbaba és a fiatal édesanya is. Az orvos ártatlannak érzi magát
A tőketerebesi kórház

Hasi fájdalmakkal vitte be a fiatal Stellát férje, Kállai Štefan. A Joj TV-nek elmondta, hogy ekkor az orvosok közölték velük, hogy a kisbabájuk szíve már nem ver, ezért azonnali császármetszésre van szükség, mivel az édesanyának pedig belső vérzése van.

Az első műtétet újabb követte, mivel a nő állapota romlott. Éppen ekkor gondoskodott róla olyan orvos, aki ehhez nem rendelkezett a megfelelő atesztációval.

"Nem rendelkezett az aneszteziológiai és intenzív orvosláshoz szükséges specializáióval és ebből kifolyólag nem végzett el minden műveletet a páciens kezelésével kapcsolatban" - állítja a Kassai Kerületi Ügyészség szóvivője, Jarmila Janová.

A szakértői vélemények szerint az orvos hibázott, mivel nem hívott maga mellé egy specialistát, és nem konzultált arról, hogy egy magasabb szintű osztályra helyezzék át. Az ügyészség szerint ennek következménye az lett, hogy a páciens életét vesztette.

Az orvos a bíróság előtt azt hangoztatta, hogy ártatlan, és hasonlóképp vélekedik a kórház is, az egészségügyi felügyeleti hivatal szakvéleményére hivatkoznak. Tomáš Kráľ, a Svet zdravia szóvivője közölte, hogy a felügyelet megállapította, hogy a nő standard ellátást kapott, emellett veleszületett léprendellenességben szenvedett, és a szakemberek sem tudták garantálni, hogy helyes kezelés esetén túlélte volna a műtétet. Kráľ hozzátette, hogy a nő ráadásul már súlyos belső vérzéssel, kritikus állapotban érkezett a kórházba.

Amennyiben az orvost bűnösnek találják, 2-től 5 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

(Noviny.sk)