Meghalt Lelkes Vince helytörténész, a Paraméter munkatársa

2021. november 27. - 21:07 | Régió

Lelkes Vince 1956. március 3-én született Dióspatonyban. Haláláig ebben a dunaszerdahelyi járásbeli községben élt.  

Meghalt Lelkes Vince helytörténész, a Paraméter munkatársa
Lelkes Vince 1956-2021 - Somogyi Tibor felvételei

1981-ben került a falu élére,1986-ig a Helyi Nemzeti Bizottság elnöke volt. 1986–1990 között a Dunaszerdahelyi Járási Nemzeti Bizottság titkárságának vezetőjeként dolgozott, 1990-ben megválasztották Dióspatony polgármesterének, amely posztot 2006-ig töltötte be.

2007–2010 között a Csallóközi Városok és Falvak Társulása ügyvezetője. Az országos Pro Pátria Honismereti Társulás egyik alapítója, 1994-től alelnöke volt.

Az 1970-es évek közepétől rendszeresen publikált a nyomtatott és elektronikus médiában (Csallóköz, Új Szó, Szabad Földműves, Hlas ľudu, Nitrianske noviny, Katedra, Remény, Patonyföld, InfoCsallóköz, Parameter.sk).

Alapító főszerkesztője volt a Patonyföld című kistérségi havilapnak (2001–2010), társalapító főszerkesztő-helyettese az InfoCsallóköz című hetilapnak (2012), főszerkesztő-helyettese (2009–2011) a Csallóköz című hetilapnak, megalapításától (2007–2021) munkatársa a Paraméter.sk hírportálnak.

2014-től csallóközi községi periodikumokat szerkesztett. Hely- és sporttörténeti dolgozatai több kötetben jelentek meg, részben az általa alapított Cecília Kiadóban.

Kötetei: A dióspatonyi labdarúgás és testnevelés 50 éve, 1933–1983 (1983); Vox Camerata 1990–1994 (1994); Csallóközi önkormányzatok almanachja. Dunaszerdahelyi járás – 1998 (1998); Csallóközi lenyomatok. Emberek, történetek a sajtó tükrében (2013); Dióspatonyi futballkönyv. A nyolcvanéves DSC jubileumi albuma (1933–2013),(társszerző Ágh István és Brányik Sándor), (2013); Múltidéző életképek a Csallóközből (2015); A NAFC történelmi sikere. Nagyabonyi futballkrónika 2014/2015 (2015); A csallóközi önkormányzatok almanachja. Dunaszerdahelyi járás – 2019 (2019).

adatbank.sk/para

Címkék: Lelkes Vince, meghalt