Meghalt a néző, akit elgázoltak a Monte Carlo-ralin

Hayden Paddon múlt szombaton csúszott ki, közben elsodort egy nézőt.

Meghalt a néző, akit elgázoltak a Monte Carlo-ralin
Fotó: AP/TASR

Az első, gyorsasági szakaszon Paddon a Hyundaijal egy sziklafalhoz közelített, amikor megcsúszott és felborult, eközben sodort el az út szélén egy 50 éves férfit, aki az eset után eszméletét vesztette - írja az Index.

A versenyt félbeszakították, a sérültet kórházba szállították, de sajnos elhunyt. Állítólag szívroham miatt vesztette életét, a pontos diagnózis azonban egyelőre nem ismert.

Paddon visszalépett a versenytől, az első szakaszt pedig teljesen törötlték.

A balesetről kikerült egy videófelvétel is, amely alapján a WRC vizsgálatot indított. Nem tudni ugyanis, hogy a néző egyáltalán olyan helyen tartózkodott-e, ahol szabad.

(Index/para)