Meghalt Omara, a nemzetközileg is elismert roma festőművész

2020. március 25. - 10:09 | Kultúra

Oláh Mara 74 évesen, váratlanul hunyt el.

Meghalt Omara, a nemzetközileg is elismert roma festőművész
Fotó: Everybody Needs Art

A festészet teljesen véletlenül találta meg, 43 évesen.

Egyszer annyira fájt a feje, hogy alig bírta ki, és úgy gondolta, rajzolással foglalja le magát. "És mit vettem észre baszdmeg? Azt, hogy nem fáj a fejem! Ájultam a csodától, azt hittem, hogy bediliztem. Ettől kezdve a világ nem bírt velem, mert én megfőztem, és ezután festés, festés, festés" – idézi a művésznőt a hvg.hu.

Omara a monori cigánytelepen nőtt fel, mélyszegénységben. Öt testvére volt, ő volt a legidősebb, az egyetlen, aki az anyjának segíteni tudott, ezért csak öt osztályt tudott elvégezni.

Teljesen véletlenül fedezték fel, Omara a tévében látta, hogy képeket lehet megnézetni a Nemzeti Galériában. Bevitte egyik festményét, mire rögtön arra kérték, legalább 30 képpel menjen vissza – és ő vissza is ment.

1991 óta voltak kiállításai, bemutatkozó tárlatát Kanadában tartották, az első két kiállítását követő másfél évben 36 másikon vett részt magyarországi, európai és tengeren túli városokban.

Via hvg.hu