Meghalt Sas József

82 éves korában elhunyt Sas József, Jászai Mari-díjas humorista – írja a Blikk. 

Meghalt Sas József
Sas József (Fotó: MTI)

A portál már korábban megírta, Sas József minden óvintézkedés ellenére elkapta a koronavírust, és emiatt kórházba kellett szállítani.

A humorista az egyik budapesti intézménybe került, és a Blikk információi szerint oxigént is kapott, de nem kellett lélegeztető gépre tenni. 

A Blikk úgy tudja, Sas József szervezete sajnos az éjjel feladta a harcot a koronavírussal való küzdelemben.

A hírt megerősítette az MTI-nek Sas József felesége is. 

A tájékoztatás szerint Sas Józsefet hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál.

A művész Polacsek József néven született Békéscsabán 1939. január 3-án. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, ezután a Győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, a Pécsi Nemzeti Színháznak, A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, majd a kecskeméti Katona József Színháznak.

A Mikroszkóp Színpad művésze 1973-tól lett, 1985 és 1993 között, majd 1998 és 2009 között a színház igazgató-rendezőjeként dolgozott.

Közben művészeti vezető-főrendezője, állandó közreműködője volt a rádió- és tévékabaréknak, több nagylemeze jelent meg, számos önálló estet írt és adott elő.

Művészetét több alkalommal is elismerték, többek között Jászai Mari-díjat (1981), Karinthy-gyűrűt kapott (1982), megkapta az érdemes és kiváló művész címet (1985-ban és 2003-ban) is. Mindezek mellett Radnóti Miklós antirasszista díjjal és Erzsébet-díjjal is kitüntették és több más elismerést is átvehetett.

Főbb rendezései: Valami változik, Jó párt holtig tanul, Csak semmi politika, Előttünk a vízözön, Kiló a lóláb, Minden nagyon szép, minden nagyon jó, Zsarukabaré, Én vagyok a hunyó, Nyerünk vagy nyelünk, Vigyázz NATO, jön a magyar, Hopp, te Zsiga, Zsebrepacsi, Türelmes zóna, Leggyengébb láncszemek, A tenor háza, Széllel szembe..., Csak semmi duma, Az élet lapos oldala, Le vagytok szavazva, Közkívánatomra.

(Blikk)