Megint jön az az állami támogatás, amit legutóbb 10 perc alatt elkapkodtak az érdeklődők

2022. május 27. - 11:55 | Belföld

Újabb esélyt kapnak azok, akik a múltkor lemaradtak a hőszivattyúk beszerzésére és beüzemelésére kiírt pályázatról. Mint ismeretes, legutoljára nem volt nagy kunszt lecsúszni a támogatásról, hiszen ahogy arról május közepén beszámoltunk, a regisztrációt néhány perc elteltével le kellett állítani, ugyanis a dotációra szánt 15 millió eurós összeg elfogyott.

Megint jön az az állami támogatás, amit legutóbb 10 perc alatt elkapkodtak az érdeklődők
Fotó: TASR

A gazdasági minisztérium új pályázatot ír ki, ezúttal 30 millió euró költségvetéssel. Richard Sulík ezzel összefüggésben elmondta, a szivattyú beüzemelésére legfeljebb 3 ezer eurót lehet kapni, az eddigi 3400-al szemben.

Ezúttal a regisztrációhoz szükséges mellékelni a hőszivattyú beszerzéséről és beszereléséről szóló szerződést is. A miniszter nem pontosította, a pályázati felhívást mikor teszik közzé. Azt azonban megjegyzete, hogy ősszel napelem panelek létesítésére írnak ki új pályázatot, a mostaninál is nagyobb kerettel.

(hnonline)