Megint változott az új Christopher Nolan-film premierjének időpontja

2020. június 26. - 14:43 | Kultúra

Megint változott az új Christopher Nolan-film bemutatójának dátuma: a Tenet című sci-fi július vége helyett augusztus közepén debütál az észak-amerikai mozikban.

Megint változott az új Christopher Nolan-film premierjének időpontja

A kémdráma premierjének időpontját másodszorra módosították. Eredetileg július 17-én lett volna a bemutató, amelyet először július 31-re, most pedig augusztus 12-re toltak el.

A Warner Bros. stúdió csütörtöki közleményében azt írta, hogy a John David Washington és Robert Pattinson főszereplésével készült produkció a tervek szerint a szokásosnál hosszabb ideig marad majd műsoron a filmszínházakban.

A Tenet egyike azon nagy költségvetésű produkcióknak, amelyektől a moziüzemeltetők azt várják, hogy visszacsalogatják a közönséget a filmszínházakba az elmúlt hónapok kijárási és gyülekezési korlátozásai után.

A Warner Bros. szerint a Tenet "felvezetőjeként" július 31-től ismét a mozikba kerül Nolan 2010-es kasszasikere, az Eredet.

Egy másik régóta várt produkció, a Walt Disney élőszereplős Mulan-filmje a tervek szerint július 24-én debütálna, ám a mozitulajdonosok attól tartanak, hogy ez a dátum is módosulni fog.

Az Egyesült Államok filmszínházainak többsége továbbra is zárva tart a koronavírus-járvány miatt. Több amerikai államban is megemelkedett a közelmúltban az azonosított koronavírus-esetek száma.

A nagy moziláncok, köztük az AMC Entertainment, a Cineworld és a Cinemark, júliusra tervezik az újranyitást. A Los Angeles-i és New York-i illetékesek azonban egyelőre nem adtak zöld fényt a filmszínházaknak.


(MTI)

Címkék: Tenet