Mégis, kinek a halála?
Emléktáblát avattak a zólyomi műszaki egyetem előtt a brutálisan meggyilkolt Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová tiszteletére. Szép gesztus, mondhatnánk. A közösségi oldalakon az erről szóló hír alatt megjelent internetes kommentek hangneme és tartalma viszont több, mint ünneprontó.
„Miért a mi városunkban?”„Mi köze ehhez Zólyomnak?” „Nem értem a kapcsolatot a főiskola és a nagypolitika között” – és most csak a nyomdafestéket tűrő megjegyzések között válogattam.
Bár többször megfogadtam, hogy nem állok vitába a Facebookon és egyebütt kommentelőkkel, most mégsem hagy nyugodni a zólyomiak hozzáállása. Persze, kerüljük el az általánosítást, nem minden zólyomi gondolkodik így, hiszen mégsem tehetünk egyenlőségjelet egy hangos kisebbség és egy egész város lakossága közé.
Szóval azt kérdezik, miért éppen Zólyomban? Hadd kérdezzek vissza: miért éppen Zólyomban ne? Szlovákia számos olyan városában állítottak emléket a fiatal oknyomozó újságírónak és jegyesének, ahol nem is jártak a fiatalok. Mindenütt megértették ugyanis, hogy mit jelentett az ország történetében az ő haláluk. Vagyis, majdnem mindenütt.
Ján Kuciak és menyasszonya halála nem is csak áttételesen, hanem nagyon is közvetlenül járult hozzá ahhoz, hogy egy sohasem látott (és nem is remélt) megtisztulási folyamat indult be az országban. Gondoljanak csak bele, miről szólt az elmúlt csaknem három év. Ha nem számítjuk a koronavírus-mizériát, 2018 februárja óta alig közöltünk olyan belpolitikai hírt, amely ne lett volna valamilyen összefüggésben a példátlan újságíró-gyilkossággal.
Szlovákia testén egy gennyes, már-már kezelhetetlennek tűnő sebet szakított fel a két fiatal halála. Nekik hála, megkezdődhetett a gyógyulás lassú folyamata. Igen, fájdalmas volt, de elkerülhetetlen.
Ha Ján Kuciakot nem ölik meg, és folytathatja az Aktuality.sk hírportálnál megkezdett munkáját, a korrupt ficói maffia, az oligarchabarát, urambátyám rendszer felszámolása csak sokkal később vette volna kezdetét. Jelzésértékű egyébként, hogy Kuciak éppen a nagypolitika érinthetetlennek hitt szereplőivel kvaterkázó, gazdasági-vállalkozói összefonódások felgöngyölítésének szentelte tényfeltáró munkáját. És, igen, éppen ez lett a veszte.
Ha ők ketten nem haltak volna meg, 2020-ban Fico simán megnyeri a választásokat, és minden maradt volna a régiben. Nem kapcsolták volna le egymás után a korrupt bírókat, ügyészeket, rendőri vezetőket. És, hogy mást ne mondjak, pénteken nem kellett volna Peter Pellegrini volt kormányfőnek sem kihallgatásra mennie a rendőrségre.
Mélységesen téved tehát bárki, aki úgy gondolja, őt nem érinti a 2018 februárjában elkövetett kettős gyilkosság. Fellengzősen hangzik, legyen, de igaz: Ján és Martina egy jobb Szlovákia víziójáért, a mi szabadságunkért haltak meg.
Az enyémért, az Önéért, a zólyomiakéért és a Facebookon értetlenkedőkéért egyaránt.
