Mégis mit mondott Imrecze Roman Mikulec megvesztegetéséről? - nyilvánosságra került egy felvétel!

2023. május 15. - 10:55 | Belföld

Az egész úgy kezdődött, hogy a Plus 7 dní nyilvánosságra hozott egy felvételt, melyen Branislav Zurian, a NAKA volt igazgatója és František Imrecze, a Pénzügyi Hatóság volt elnöke csevegett "Romanról". Ez az egész még több mint tíz éve történhetett, amikor Roman Mikulec a katonai hírszerzésnél dolgozott.

Mégis mit mondott Imrecze Roman Mikulec megvesztegetéséről? - nyilvánosságra került egy felvétel!
Roman Mikulec (Fotó: TASR)

A felvétel 2021 januárjában született. Zurian akkor még a NAKA vezetője volt, Imreczét pedig még nem gyanúsították semmivel, noha már nem voltunk ettől olyan messze (2021 januárjának végén vették őrizetbe, majd gyanúsították meg a Vámszedő-ügyben). Zurian "barátilag" érdeklődött arról Imreczénél, amit Daniel Čechtől, Imrecze helyettesétől Milan Lučanský korábbi rendőrkapitányon keresztül megtudott. Čechet a Judáš akció keretén belül vádolták meg a később elhunyt Lučanskýval együtt, azóta pedig jogerősen, egy vádalku keretén belül elítélték, felfüggesztettet kapott.

Zurian a felvételen jelzi, hogy hallott valamit Mikulec megvesztegetéséről. Imreczének először kételyei vannak, nem rögzítik-e a beszélgetést, de később megnyílik, és elmondja, hogy egy vezió szerint Mikulecet a katonai hírszerzés igazgatójaként vesztegethette meg a SAP nevű cég, amelynél Imrecze korábban dolgozott. Mikulec neve azonban egyszer sem hangzik el a felvételen, végig "Romant" vagy "Pilótát" emlegetnek. A Mikulec által vezetett katonai hírszerzés ettől a cégtől vásárolt egy speciális információs rendszert. Imrecze a felvételen említette egy Kaplán nevü kollégáját is, akin keresztül mehetett a kenőpénz.

Az Aktuality.sk most kiderítette, hogy ez nem az egyedüli felvétel, melyen Imrecze beszélt Mikulec állítólagos megvesztegetéséről. Az ügyről kérdezték a NAKA nyomozói is egy olyan irodában, amit a belügyminisztériumi inspekció Oblúk nevű csoportja lehallgatott. Ez már 2021 júliusában történt, miután a Plus 7 dní közzétette az interjút Zuriannal, de a kapcsolódó hangfelvételt még nem.

Az Aktuality weboldalán meghallgatható a felvétel.

Ezen a júliusi napon azt magyarázta a nyomozóknak, miért beszélt helyettesének, Čechnek Mikulec állítólagos megvesztegetéséről, mielőtt letartóztatták. "Čechnek azt mondtam, hogy én kapcsolatban állok Mikuleccel, tegeződünk, és hogy egy információs rendszert szállítottam be neki, és ezt az egészet Kaplán intézte. Hogy ezért kapott-e pénzt vagy sem, azt nem tudom" - fogalmazott.

Mikulec régóta elutasítja, hogy kenőpénzt kapott volna, és azt is tagadja, hogy Imreczével tegező viszonyban volnának. Szavai szerint nem ismeri ezt a bizonyos Štefan Kaplánt sem, amit utóbbi is megerősített. Ő annyit erősített meg, hogy külsősként dolgozott akkoriban a SAP-nál.

A NAKA a mai napig vizsgálja a kenőpénz ügyét. Néhány héttel ezelőtt konforntálták Imreczét és Čechet, mely során annak próbáltak utánajárni, mit is mondhatott pontosan egyik a másiknak. Ezt Imrecze is megerősítette ügyvédjén, Miroslav Ivanovičon keresztül. Azt is üzente, hogy Zurian visszaélt a helyzetével, ugyanis a találkozó, amelyet a volt NAKA-igazgató kezdeményezett, "bizalmas és baráti" kellett volna, hogy legyen, amiről maga Zurian is biztosította őt. Zurian ezután szerinte a maga javára visszaélt a beszélgetéssel.

A belügyminisztérium állásfoglalásában közölte, hogy az ügy kapcsán Roman Mikulec mindig is az igazságszolgáltatási szervek rendelkezésére állt, és már 2013-ban tanúvallomást tett.

(Aktuality.s)